Kertész János levelét megírta
Jó Webert beavatkozásra kérte.
Jó Webert beavatkozásra kérte.
A Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) támogató demonstrációt szervezett vasárnap Budapesten az Akadémiai Dolgozók Fóruma és az Oktatói Hálózat.
Amíg jobboldaliak minden településtípusban viszonylag sokan vannak, és elkötelezetten a kormánypártokra szavaznak, addig a baloldal visszaszorulóban van.
Több mint 15 ezer névből álló adatbázist publikált az MTA Lendület programjának Trianon 100 Kutatócsoportja Dékány Istvánnal, a Trianoni árvák című könyv szerzőjével együttműködve.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) képviselői május 30-án jegyzéket adták át „a kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról” szóló törvénytervezethez az Innov
Világszínvonalú kutatói környezetet alakítottak ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) debreceni Atommagkutató Intézetének (Atomki) tandetron laboratóriumában, a projekt megvalósításához több mint 941 millió forint támogatást nyertek el a Gazdaságfejleszté
A hétfőn átadott Agroverzum az MTA első tudománykommunikációs intézménye és a kormány 2015-ös döntése értelmében egy csaknem tízmilliárd forintos agrártudományos projekt része.
Magyar fejlesztésű baktériumot használtak camebridge-i kutatók, amikor egy baktérium teljes örökítőanyagát szintetikusra cserélték és az egész élővilágban egységes genetikai kódon is változtattak – tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdán a
Életének 92. évében meghalt Medzihradszky Kálmán kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja; személyében a magyar kutatói közösség a peptidkémia nemzetközi hírű tudósát veszítette el – közölte az akadémia kedden az MTI-vel.
Megkapta a magyar és európai uniós szabadalmat az a különleges egértörzs, amelyet az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetében hoztak létre a Nemzeti Agykutatási Program támogatásával. Az egér sejtjei világítanak, ha a pajzsmirigyhormonok hatni kezdenek az
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Tombol a kettős mérce.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.