Hatékonyabbá válhat a magyar kutatóhálózat

Szélesebb hatáskört kapnak az intézetigazgatók az akadémiai kutatóhálózat új működtetőjétől — nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Maróth Miklós, a munkáját szeptember elején megkezdő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányító testületének vezetője. Az akadémikus egyúttal ösztönözné a versenyt a kutatási programoknál. Jogosnak tartja, hogy a kormány prioritásokat jelöl meg, ami álláspontja szerint nem jelenti a tudományos szabadság korlátozását. A kutatóhálózat eddigi eredményeiről elismerően szólt, és hangsúlyozta, hogy a szervezetet nem egyik napról a másikra alakítják át.

Az új intézmény vezetője leszögezte: az akadémiai reform nem csorbítja a kutatók szabadságát Fotó: Teknős Miklós

– Tisztességben megőszült tudós­emberként kellett ez önnek? Miért fogadta el az irányító testület vezetői posztját?

– Több oka is van, amiért elfogadtam a felkérést. Az első, hogy mind a miniszterelnök, mind az Akadémia elnöke bizalma rám irányult. Másrészt eleve megfenyegették azt, aki elvállalja a testület igazgatását, mondván, annak az embernek a karrierje derékba törik. Gondoltam magamban, próbálják csak az enyémet derékba törni! Harmadszor, engem fiatal korom óta – amikor ösztöndíjasként kikerültem Prágába, és először tapasztaltam, hogy minden országban sajátos módon művelik a tudományt – érdekelt, mit lehet tanulni más tudományos kultúráktól. Most is az izgat, miként lehet egy kialakult intézményrendszert hatékonyabbá tenni.

– Palkovics miniszter úr azt nyilatkozta nekünk, egy a korábban megszerzett pozícióit féltő kör szította a feszültséget. Egyetért vele? Tart további ellenállástól?

– Az ön által említett ellenállást ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a második világháború után húsz évvel kiderült, hogy a bozótban néhány japán katona még folytatja a küzdelmet. Volt egy benyomásom a viták során, hogy azok a kollégák, akik egyetemi állásban vannak, harcosabbak voltak, mint a kutatóhálózatban dolgozók. Természetesen minden változásnak vannak nyertesei és vesztesei, és akik veszítenek, nem örülnek. Közülük volt, aki megértette, hogy a törvényt végre kell hajtani, de vannak, akik még tovább harcolnának.

– Hogyan lehetne elhelyezni a magyar tudományt a világ tudományos térképén?

– A második világháború után gyökeresedett meg az emberekben az érzés, hogy van Nyugat- és Kelet-Európa, és a kettő között válaszfal húzódik. Ez a fal leomlott politikai és gazdasági értelemben, de kulturális értelemben nem. Továbbra is érzem, hogy a nyugati kollégák látókörének peremén Bécs van, és ami onnan keletre történik, azt nem látják. Sok magyar kutató eredményeivel vannak tisztában, és építenek is azokra, de hivatkozni már nemigen hivatkoznak rájuk. Ezért a magyar tudományt nem feltétlenül kezelik a saját értékén. A hazai tudomány mennyiségi mutatóiban elmarad a szomszédos országoktól, de minőségi mutatók terén jobban áll náluk. Fel tudunk mutatni eredményeket, de vannak gyönge pontjai is a magyar tudománynak. A Szegedi Egyetem készített egy felmérést arról, hány olyan magyar publikáció van, amelyre senki sem hivatkozik, és kiderült, hogy ezek aránya harminc százalék. Ha megnézzük, mi az oka ennek, azt látjuk, hogy sok olyan publikáció van, amely magyarul jelenik meg. Például az úgynevezett nemzeti tudományok, mint a nyelvészet vagy az irodalomtudomány képviselői sokszor felszabadítva érzik magukat az idegen nyelven való publikálás kötelezettsége alól. A magyarok tehát a jelentős tudásanyag ellenére kimaradnak a tudományos közéletből. Ilyen szempontból lehetne javítani a jelenlétünket.

– A kormány elégedetlen a kutatóhálózat teljesítményével, mégis úgy tűnik, ugyanaz a tudományos közösség költheti majd el az emelkedő forrásokat. Mit lehet ettől remélni?

– Nemcsak be szeretnénk vonni a magyar tudósokat, hanem ők fogják továbbvinni a munkát. Készítettem egy tanulmányt a magyar kutatás és felsőoktatás kapcsolatáról, és egyértelművé vált: az akadémiai kutatóintézeteknél a legtöbb publikáció idegen nyelvű cikk volt, a második helyen az idegen nyelvű könyvek álltak, utána a magyar nyelvű publikációk következtek. Ezzel szemben az egyetemeken a legtöbb a magyar nyelvű könyv volt, amelyeket a magyar nyelvű cikkek és azután az idegen nyelvű publikációk követtek. Ebből világos, hogy az új tudományos eredmények az akadémiai kutatóhálózatból jöttek, az egyetemek viszont rengeteg jegyzetet adtak ki, amelyekben máshonnan vett kutatási eredményeket foglaltak össze. A magyar tudományos eredmények zömét tehát az akadémiai hálózat adja, ami viszont nem jelenti azt, hogy annyit hozott ki magából, amennyit ki tudott volna hozni.

– Mi az oka annak, hogy az intézetek nem a lehetőségeik szerinti maximumot nyújtották?

– Ennek több oka volt. Rengeteg bürokratikus akadály lassította, sőt időnként ellehetetlenítette a kutatást, és a követelmények sem voltak világosan megfogalmazva. Így el lehetett tölteni úgy egy életet a kutatóhálózatban, hogy valaki „sok kárt nem tett a tudományban”. Nem ez jellemző az Akadémiára, de ilyen is előfordult. Arra kell törekednünk, hogy a fizetéseket megemelje az állam. A magyar egyetemi fizetések jelenleg körülbelül a felét jelentik a szlovákiaiaknak és romániaiaknak, és ezért az a gárda, amelyik a kutatóintézetekben dolgozik, olyanokból áll, akik nehéz kutatási feltételek mellett, kis fizetésért is hajlandók vállalni a munkát. Nem biztos, hogy a tehetségesebbek nem mennek el más irányba. Ezt ismerte fel a kormány, és úgy döntött, jelentős mértékben megemeli a tudományra fordított összeget. De nem szeretnék lyukas hordóba önteni a pénzt, ezért hatékonyabb rendszer kell.

Az új intézmény vezetője leszögezte: az akadémiai reform nem csorbítja a kutatók szabadságát

– Erre mondják a kritikusok, hogy a kormány korlátozná bizonyos témák kutatását.

– Az volt a vita kiindulópontja, belenyúlhat-e a rendszerbe a kormány, és támaszthat-e követeléseket a hatékonyságra vonatkozóan. Voltak, akik a kabinet ezen jogát kétségbe vonták, de látni kell, hogy a tüntetők között sokféle ember volt, hiszen még a ligetvédők is az Akadémia előtt demonstráltak a tudomány szabadságáért. A társadalom a kérdéssel kapcsolatban megosztottá vált, és ebben a sajtónak is komoly szerepe volt. Sokan teljesen irreleváns álproblémákon rágódtak. Azt mondták, a kutatás szabadságát csorbítja a kormány. Pedig csak prioritásokról beszéltek, és az Európai Unióban is megfogalmaznak prioritásokat. Az Antall- és Horn-kormányok alatt is volt tudománypolitikai bizottság, amelyik kijelölte a célokat. Az, hogy a mostani minisztérium a pénzért prioritásokat is megfogalmaz – kiemelve bizonyos területeket, de nem tiltva más témák kutatását –, csak korlátlan fantáziával tekinthető a tudományos szabadság elvételének.

– Az emlegetett többletforrásokat bérekre is vagy csak kutatásra költik majd?

– Minden bizonnyal többletköltségek lesznek az idei kutatóintézeti költségvetésekben a tavalyiakhoz képest. Az egyik terület, ahol emelést szeretnénk elérni, a munkabéreké, hiszen mindenhol emelkednek a bérek Magyarországon, ezért a kutatókét is emelni kell. Emellett célunk a kutatás megújítása is, amihez szintén pénz kell.

– Milyen szisztéma szerint költik majd el a kutatás reformjára szánt megemelkedő támogatásokat?

– Most egy év türelmi idő kezdődik, és azt kértem az igazgatóktól, vezessenek be egy értékelési rendet, ami alapján minden év végén megvizsgáljuk a kutatócsoportok és tagjaik teljesítményét. Emellett meg kell néznünk, mennyire relevánsak azok a témák, amelyeket kutatnak. Az igazgatók által benyújtott tervezetekből meglátjuk majd, kinek milyen tudományos elképzelése van. Akinek jobb, az több forráshoz jut. Azt mondtam az igazgatóknak, innentől kezdve a sorsuk a saját kezükben van. Nekik kell olyan tervekkel előállni, amelyek ütőképesek és több pénzt lehet rájuk kapni. Természetesen semmilyen téma kutatása nem tilos. Ha például egy szociológus valamilyen téma iránt érdeklődik, de az intézetének más programja van, akkor az intézeti munkája mellett azon dolgozhat, ami az egyéni ízlése szerint való. Ugyanez igaz egy fizikusra vagy egy történészre is. Azt viszont nem lehet csinálni, hogy az intézetek nagy munkáit egyéni ízlések és hajlamok mentén teljesen szétszedjék.

– Ismét meg kell kérdeznem: érdemes ugyanazokra bízni a pénzt, mint eddig?

– Az intézetigazgatók eddig – különböző okoknál fogva – többé-kevésbé kényszerpályán mozogtak. Azt szeretném elérni, hogy ezentúl szabadabban dönthessenek saját ügyeikben. Az intézetigazgatók szerepét kell erősíteni, hiszen ők látják közelről a problémákat, és a megoldásokat azon a szinten lehet megtalálni, ahol a problémák jelentkeznek. Ezért az igazgatók több szabadságot kaphatnak, ami természetesen nem vezethet káoszhoz, és azért van az irányító testület, hogy mindezt ellenőrizze. Fontosnak tartom, hogy egyszerű dolgok elintézéséért ne kelljen az igazgatóknak hónapokig kilincselniük.

– A statisztikák szerint átlagosan két és fél állása van egy akadémiai kutatónak. Elfogadható lesz ez a jövőben?

– Nem szeretnénk a kutatókat eltiltani attól, hogy egyetemen tanítsanak, mert ha egy kutatóból kikívánkozik a felhalmozódott ismeret, akkor katedrát kell kapnia, hogy elmondhassa. Vannak olyan intézmények, amelyek akadémiai kutatók nélkül összeomlanának. Az igazgatókkal való beszélgetésekből az látszik, azt szeretnék, ha nem egyenként keresnének maguknak munkalehetőséget a kutatók, hanem a felsőoktatási intézmény, amelynek ilyen segítségre van szüksége – az intézet igazgatóját megkeresve – megállapodna abban, ki milyen óraterheléssel tanítson. Szóba került, hogy egy félállást engedjünk meg a kutatóknak a munkájuk mellett. Olyan tárgyakat tudnának tanítani, amelyekhez a szakértelem a kutatóhálózatban van meg, így mindenkinek hasznos az együttműködés. A doktori iskolákkal való kooperációt is támogatnám, mert számos helyen még ma is az a fő probléma Magyarországon, hogy anno szovjet mintára kivették a kutatást az egyetemekről, amelyek így gyöngébb kutatási eredményeik miatt hátrébb kerültek a nemzetközi rangsorokban. A magyar helyzet tehát nem olyan rossz, mint ami a rangsorokból látszik. Az a kérdés, hogy miként lehet az akadémiai kutatást úgy közel vinni az egyetemekhez, hogy az érték, amit a kutatóhálózat jelent, annak függetlensége megőrzése mellett tudja segíteni az egyetemeket.