Nagyobb állami szerepvállalással csökkenthető a bizonytalanság
A munkaadók úgy látják, némileg megnyugtatná a versenyszféra szereplőit a bértámogatások meghosszabbítása.
A munkaadók úgy látják, némileg megnyugtatná a versenyszféra szereplőit a bértámogatások meghosszabbítása.
A cégek többsége felkészült a járvány második hullámára, így indokolatlan a tavaszihoz hasonló kényszerszünet.
Újabb munkahelyvédelmi intézkedések várhatók, de a kormány szerint a ma lejárótámogatásra már nincs szükség.
A közjegyzői díjak csökkenését és a munkahelyvédelmi intézkedések meghosszabbítását hozhatja az ősz.
A kormányzati intézkedések nélkül nyolcszázmilliárd forinttal kevesebb beruházás valósulna meg, folytatás jön.
A munkahelyek megvédésére 95 százalékban a mikro-, kis- és középvállalkozások igényeltek támogatást.
Bizakodó a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban a hazai és nemzetközi vállalkozói szféra.
Eddig 170 ezer munkavállaló igényelt állami bértámogatást a munkahelyvédelmi bértámogatás keretében.
A gazdaság újraindítását célzó kormányzati segítséget eddig több mint 13 ezer cég igényelte.
Még nem érkezett külföldi tulajdonszerzés szándékáról bejelentés Palkovics Lászlóhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.