Nézőpont: minden ország eldöntheti, hogyan reagál a munkaerőpiaci kihívásokra
A V4-országok szerint nem külső, hanem belső erőforrással kell válaszolni ezekre a munkaerőpiaci kihívásokra – mondta a Nézőpont Intézet elemzője.
A V4-országok szerint nem külső, hanem belső erőforrással kell válaszolni ezekre a munkaerőpiaci kihívásokra – mondta a Nézőpont Intézet elemzője.
A Jobbik hétvégi kongresszusa új vezetést választ, ám kétséges, hogy személyi változtatásokkal meg lehet állítani a párt szimpatizánsi körének folyamatos szűkülését.
A visegrádi országok keresztény identitásúak, a térségben kétszer annyian vallják magukat jobboldalinak, mint baloldalinak – derül ki a Nézőpont Intézet és a Nemzetközi Visegrádi Alap felméréséből.
Az ezer ember megkérdezésével készült felmérésből kiderült, a magyarok 54 százaléka szerint jól fog alakulni ez az év, 57 százalékuk szerint javulni fog az ország gazdasági helyzete.
A magyarok 57 százaléka szerint jól alakult az ország számára az elmúlt év, 55 százalék szerint pedig a gazdasági helyzet is javult a mögöttünk hagyott 365 napban.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke mindenkit megelőző bejelentésével deklarálta, hogy a DK, illetve az ő vezetésével kell egyesülnie az ellenzéknek – mondta Mráz Ágoston Sámuel.
A legnagyobb közvélemény-kutatók mérései szerint a kormánypártok támogatottsága továbbra is stabilan ötven százalék feletti a biztos szavazók körében.
A Momentum és a Párbeszéd külföldi tréningeken kiképzett professzionális zavarkeltői az utcán és az Országgyűlésben a látványos képek kedvéért igyekeznek rendőri beavatkozást kiprovokálni.
A magyarok 20, a rendszeresen vonattal utazó magyarok 35 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt egy évben inkább javult a MÁV-ról alkotott véleménye.
Ma annak a valószínűsége, hogy Európába egy keresztény ellen merényletet követnek el kétszer nagyobb, mint ahogy Európában egy muzulmán ellen – mondta el Nógrádi György.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.