Medvegyev: A világ ma közelebb van a nukleáris háborúhoz, mint valaha
Medvegyev szerint az Ukrajnai konfliktus után sem lesz lehetséges a nukleáris leszerelés az elkövetkező évtizedekben.
Medvegyev szerint az Ukrajnai konfliktus után sem lesz lehetséges a nukleáris leszerelés az elkövetkező évtizedekben.
Ötletek és tippek helyett tények.
Markov szerint a folytatódó nyugati katonai támogatás miatt Oroszország kénytelen lesz taktikai nukleáris fegyvereket alkalmazni.
A beköszöntő nukleáris tél miatt még nyáron is fagyos lesz a bolygó. Az emberi civilizáció teljesen összeomlik, a túlélők pedig egymással harcolnak az élelemért.
Human civilization would collapse if nuclear war broke out.
Összeomlana az emberi civilizáció, ha atomháború robbanna ki.
A Végítélet repülőgépnek nevezett gép utódja a legmodernebb, integratív rendszerekkel fog rendelkezni.
A nukleáris vészhelyzet közel lehet.
Moszkva világossá tette, hogy ez az egyik vörös vonal a háborúban, ebben az esetben akár atomfegyvert is bevethet az orosz elnök.
Háromnapos védelmi konferencia kezdődött Pekingben, ahol Oroszország és az Egyesült Államok is képviselteti magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke igazából egy fogott ember.
Szívszaggató részletek a kalocsai halálos balesetről.
A 2014-es világbajnokságot sikeresen rendezte meg az ország, a labdarúgást imádják ott.
There is a risk that the number of illegal migrants on the Balkan route will significantly increase, said Gyorgy Bakondi, the Hungarian prime minister’s chief advisor on homeland security.
A békedíjjelölés nemcsak gesztus, hanem stratégiai üzenet is Washington felé.
A Voks 2025 kitöltőinek számából az látszik, a jobboldal mozgósítási ereje kifejezetten erős, a virtuális online térrel ellentétben nem a Tisza van többségben.
Ali Khameini pontos tervet közölt.
A békedíjjelölés nemcsak gesztus, hanem stratégiai üzenet is Washington felé.
A Voks 2025 kitöltőinek számából az látszik, a jobboldal mozgósítási ereje kifejezetten erős, a virtuális online térrel ellentétben nem a Tisza van többségben.
Ali Khameini pontos tervet közölt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.