Magyar Péter már az indulásakor is kiszínezte a valóságot
Erősen kétséges, hogy a piacról élt volna meg a Tisza Párt vezére a politikai pályája kezdete előtt.
Erősen kétséges, hogy a piacról élt volna meg a Tisza Párt vezére a politikai pályája kezdete előtt.

Miért érdemes délelőtti munkát keresni? Milyen típusú munkák érhetők el Budapesten és hogyan találhatod meg a számodra legmegfelelőbbet?

Az egyetem archívumában nincs adat a végzettséget igazoló dokumentumról.

Április 7-én kerül a könyvesboltok polcaira Woody Allen önéletrajza, amelynek megjelenése sokáig kétséges volt amiatt, hogy a közelmúltban újra a címoldalakra került a rendező elleni évtizedekkel ezelőtti gyerekmolesztálási vád – írja a Variety című filme
Vörös István a hazai kultrock első számú képviselője. Az énekes-gitáros-dalszerző több mint négy évtizedes pályafutásának 23 lemez, három DVD és a most megjelent önéletrajzi kötete is a része.
Csortos Gyula, a Nemzeti Színház tagja 45 éves. Munkácson született, de soha nem látta a várost, kétéves korában Pestre jött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.