Óbudán jól lehet keresni az ebtanácsadással
Egy állatvédő egyesület vezetőjének 13,2 millió forintot fizetett az óbudai önkormányzat.
Egy állatvédő egyesület vezetőjének 13,2 millió forintot fizetett az óbudai önkormányzat.
Decemberben harmadik alkalommal tartanak polgármester- és képviselő-választást a Zala megyei Várföldén, ahol a választói névjegyzékben szereplők számának hirtelen emelkedése miatt október 13-án és az elmúlt vasárnap is érvénytelen volt a voksolás.
Január 26-ára tűzték ki az időközi képviselő-választást a Zala megyei Sényén, ahol október 13-án csak polgármestert választottak, mert nem volt elég képviselőjelölt.
Baranya megye két településén, Komló egyik szavazókörében és Pettenden ismétlik meg az önkormányzati választást november 10-én, vasárnap – olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján.
Megismétlik a polgármester-választást a Veszprém megyei Litér egyik szavazókörében, mert a szavazatok újraszámlálásakor kiderült, hogy a szavazókörben átadott voksokból hat szavazólap hiányzik, így nem eldönthető a választás eredménye.
Czuczor Gergely megjegyezte: arra kérik a budaörsi politikai szereplőket, társadalmi és civil szervezeteket, egyházakat, hogy határozottan álljanak ki a település erkölcsi megújulásáért.
Vasárnap az ország tíz településén kell megismételni az október 13-ai önkormányzati választás szavazását; erre a voksolásra is lehet mozgóurnát kérni.
Az október 13-i önkormányzati választáson Pikó Andrást, az ellenzék közös jelöltjét választották polgármesternek Józsefvárosban, a Fidesz-KDNP által támogatott Sára Botond addigi polgármesterrel szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
Az érintett szakaszon több órára leállt a közlekedés.
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.
Lehet-e nyáron bort inni? Ha igen, akkor milyet? Könnyebbet, gyümölcsöset?
Visszatér a nyári kánikula.
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.
Ezt nem fogják elhinni!
Lehet-e nyáron bort inni? Ha igen, akkor milyet? Könnyebbet, gyümölcsöset?
Visszatér a nyári kánikula.
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.