Gombóc a torkunkban
Régi adósságunk a monumentális alkotás, Attila hun király emlékezete.
Régi adósságunk a monumentális alkotás, Attila hun király emlékezete.
A Dél-Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában előforduló fajt eddig húsz alkalommal észlelték Magyarországon.
„Mindegy, hogy a keresztény ember milyen helyen szolgál, mindenkinek megvan a maga feladata.”
Tablók, relikviák, régészeti leletek, fotók, térképmásolatok segítségével mutatják be Szer hagyományait.
Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnepen a monostor romjai között tartott szentmisén adják át a Szer Üzenete-díjat – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-t.
A magyarok bejövetele című monumentális körfestményen kívül a Rotundában számos tárlat várja a látogatókat.
A vidéki járványügyi korlátozások feloldása elsőként a skanzeneknek adott lehetőséget az újraindulásra.
Kalmár István mórahalmi hegybíró, miután levágott néhány vesszőt az emlékpark skanzenjének szőlőskertjében elmondta, a rügyek egészségesek.
Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnepen a monostor romjai között tartott szentmisén adják át a Szer Üzenete-díjat – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyarország a béke oldalán maradt, erről beszélt az uniós csúcs végén a miniszterelnök.
Február 14-i kórházba kerülése előtt Ferenc pápa egymillió eurót adományozott egy volt római papi ház felújítására, amelyet 20 lakássá alakítanak át a rászorulók számára.
Trump korábban is jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja az atomfegyverek alkalmazását és az atomhatalmak klubjának bővítését.
Az olasz csapat kilenc emberrel szerezte meg a 98. percben a győztes gólt az Európa-ligában.
Romokban a német közbiztonság.
A gimnáziumban és a technikum szakképző iskolában mintegy 13 hektár területen, hét vadonatúj épületben 1500 diák tanulhat.
A Tisza Párt vezére kitart a rezsicsökkentéssel kapcsolatban elmondott hazugsága mellett.
Romokban a német közbiztonság.
A gimnáziumban és a technikum szakképző iskolában mintegy 13 hektár területen, hét vadonatúj épületben 1500 diák tanulhat.
A Tisza Párt vezére kitart a rezsicsökkentéssel kapcsolatban elmondott hazugsága mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.