Gombóc a torkunkban

Attila hun király öt méter magas mészkő szobra péntek óta az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark bejárata előtt áll. Régi adósságunk a monumentális alkotás, Attila emlékezete. Pár száz méterrel odább, a romkert melletti magaslaton Árpád és vezérei is várták már a nagy elődöt.

A Ciráki F. György által megálmodott roppant alkotást Bethlen Farkas, a Julianus Barát Alapítvány elnöke és Petró Attila mecénás támogatásával Parlag István szobrászművész faragta életre. Utóbbi hangja megcsuklik a nyitóünnepség mikrofonjánál – igaz, mi is gombócot érzünk a torkunkban. Kásler Miklós exminiszter-szónoktól megtudjuk, miért. „Az ősi szellemiség mint a búvópatak összetartja a nemzetet. Bár a Nyugat szerves része vagyunk, a keletről jött mély identitásunk ott lappang bennünk.” Ne szégyelljük „hunságunkat” – ellenkezőleg! Ciráki orvosdoktor, a szobor ötletgazdája úgy látja, csöppet sem véletlen, hogy Attila elfeledett szereplője az egyetemes históriának. Hisz kinek állna érdekében, hogy kiderüljön testvérnépünk nagysága, évezredes múltja, meg hogy rokonok vagyunk az ókori történelem egyik legmarkánsabb népével? A magyarságnak és elődeinek múltját makacs következetességgel sározzák ma is a határon túl (sőt, innen is).

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök „útravaló” szavakkal áldotta meg a szobrot: – Akkor lehetünk magyarok és keresztények, ha tudatosan megismerjük gyökereinket, és mi is gyakoroljuk azokat az erényeket, amelyeket Attila testesít meg nekünk.

Sokan hisszük még a legendát (?): Attila koporsója itt rejtőzik, valahol a Tisza mélyén.

Borítókép: Attila szobrának avatása (Fotó: Havran Zoltán)