„Rongyosaink”
Óh, ha akadtak volna másutt is „rongyosok” a megtépázott hazában!
Óh, ha akadtak volna másutt is „rongyosok” a megtépázott hazában!

Makovecz Imre 2010-ben, az előrehaladott betegségével küzdve rajzolta meg az Őrzőknek ajánlott kápolna tervét Ispánkra.

Őrvidékről mint a magyar Szent Korona országainak szerves részéről nagyon kevés szó esik nemzeti körökben is.

„Őrizzétek a holtak emlékét, és vigyázzatok az élőkre. Ez a ti dolgotok és a gyerekeiteké.”

Száz monarchia kori képeslap, száz elfeledett történet. Trianon századik évfordulójára jelent meg a páratlan történelmi album.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Kérdéses kinek kell még mennie a botrány miatt.

Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Meglepő nyilatkozatott tett az Oscar-díjas sztár a színészóriásról.

Önök az internetnek fognak hinni? – kérdezett vissza a Ferencváros trénere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.