Elrabolt Hungária: képeslapok egy álom utolsó éveiből

Körkép a boldog békeidőkből, a Monarchia utolsó éveinek hihetetlen szellemi pezsgéssel bíró, reményt keltő korszakából – mintha nagyszüleink-dédszüleink fiókjaiban kotorásznánk. Meleg, otthonos érzés, hiszen ha nem is jártunk mindegyik helyszínen, tudjuk, hogy felmenőink a jelenlegi Magyarország bármelyik pontjáról útlevél nélkül mehettek oda. Akkor még mindegyik ugyanúgy Magyarország volt. És nem valami tákolt, barkácsolt ország, hanem a magyar géniusz működésétől megtermékenyült, mégis mindent befogadó, virágzó vidék. Várak, fürdőhelyek, turistaházak, bányák, művésztelepek, határállomások. Szőlőhegyek és jégbarlangok. Templomok és temetők.

A dicső középkor

Ha csak a képeslapokat látnánk, és az album végén a térképet, az is elég megdöbbentő lenne. Saját múltunk, a történelmi Magyarország, a magyar középkor dicső építményei, a Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség legendás helyei… hazánk, és mégsem birtokunk.

Olvasóink sejthetik: bizarr korunkban ez egy politikailag inkorrekt könyv. Ha lefordítanánk bármelyik szomszédunk nyelvére, lenne nagy skandalum, hogy ezek itten megint irredenták, és már megint oláhoznak (tótoznak, rácoznak). De ha egyszer ez az igazság? Mert nem elég, hogy Hungária becstelenül lett megrabolva, még csak nem is tartotta semmire a rabló a kincseket, hanem hagyta méltatlanul lepusztulni.

Vagy saját, barbár képére formálta azt. Ha irredentizmus annak a ténynek a beismerése, hogy évszázados-évezredes szellemi és tárgyi örökségünkkel jobban bántunk-bánunk, mint új gazdái, úgy mindenki irredenta, aki hajlandó hinni a saját szemének.

Nehéz ügy ez. Ha a jószomszédi viszony feltétele, hogy valami beteg tudatállapotban elhisszük: Törcsvárat a románok építették, akkor nem jutunk semmire.

Utolsó királyunk

De miben reménykedhetünk? Adhat bármiféle reményt az, mikor az említett Törcsvár kapcsán Balázs D. Attila megengedi magának egy félmondatba rejtve: „Habsburg IV. Károly, az eddigi utolsó magyar király”?

Az úgynevezett racionalitás köreiben maradva itt nyilván el kell némulnunk. De tegyük föl magunknak a kérdést: mi termékenyítette meg a Kárpát-medencét? Mi hozta létre az album lapjain látható építményeket? A racionalitás vagy a határokat nem ismerő képzelőerő?

Vagy föltehetjük úgy is a kérdést: milyen országképet őrzünk szívünk legmélyén? Mert ugyanúgy van országképünk, mint Isten-képünk (apaképünk). Milyen belső kép dereng föl bennünk, ha azt mondjuk: haza? Egy közigazgatási egység megközelíthetetlen absztrakciója vagy a Magyar Királyság halhatatlan ethosza és mítosza?

A 112 oldalas, kemény táblás kötet, amelyhez Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere írt előszót, adomány fejében megrendelhető a www.elrabolthungaria.hu, illetve a Patrióták.hu weboldalról. Balázs D. Attila–Pataki Tamás: Elrabolt Hungária. Patrióták, 2020, Budapest.