A történelmi Magyarország nyugati szélét, Őrvidéket, a mai Burgenlandot éppúgy elvette tőlünk Trianon, ahogyan Kolozsvárt, Kassát vagy Pozsonyt. A szintén vesztes Ausztria etnikai érvekkel igyekezett alátámasztani a követelését, de a győzteseknek az anschlusstól való félelme is nekik kedvezett (a kisállammá lett ország életképtelensége arra ösztönözte volna az osztrákokat, hogy a nagynémet egységben reméljék a biztonságukat). Az antant a javukra döntött: nekik ítélte a nyugati országszegélyt.

Csakhogy Sopron tervezett átadásának napján, augusztus 28-án Ostenburg-Moravek Gyula, a Nemzeti Hadsereg tisztje megtagadta az engedelmességet, majd jött a Rongyos Gárda, és megfutamította a bevonulni készülő osztrák csendőröket. Ez a felkelés kényszerítette ki a soproni népszavazást. Elkeseredett, kemény emberek alkották az 1919 tavaszán megszervezett Rongyos Gárdát. Háborúból, hadifogságból hazatért bakák, elszánt civilek, diákok, parasztemberek álltak össze megvédeni a megmaradt országot. Jellemző, hogy cselekedeteiket az átkosban agyonhallgatták, ha mégis szóba került a gárda, „Horthy fehérterroristáinak” nevezték. Holott csupán radikális hazafiak voltak, akik a vérgőzös tanácskommün Lenin-fiúinak elszámoltatását nem hagyták másra.

Óh, ha akadtak volna másutt is „rongyosok” a megtépázott hazában! Ha Károlyi Mihály nem ereszti szélnek a háborúból hazatért katonákat, s nem szabadítja ránk Gyurcsányék elődeit, Kun Béláékat!

Szomorú „kis színes”. A megmaradt „rongyosok” hetvenévesen is ott harcoltak 1945 telén a budai Várból kitörő honvédek között is, s estek el valahol a Széna téren… Tőlük tudjuk: gyáva népnek nincs hazája.