Összehajtható iPhone-t készített a youtuber
Az Apple évek óta játszik a hajtogatható okostelefon fejlesztésével, de egyelőre nem sikerült a próbálkozás.
Az Apple évek óta játszik a hajtogatható okostelefon fejlesztésével, de egyelőre nem sikerült a próbálkozás.

A kiszivárgott információk alpján valószínűbb, hogy egy vállalhatóbb, kiforrottabb megoldásban gondolkoznak.

Már tesztelik a gyártó új prototípusait. Egy egészen új kijelzőformátumra számíthatunk.

Több érdekesség is kiszivárgott a Galaxy Z Fold 4 és Galaxy Z Flip 4 modellekről.

A szoftveres támogatást állítólag összekötik, így hiába lesz elérhető az Android 12, a Surface Duo 2 majd 11-essel jelenik meg.

A Samsung Galaxy Z Fold 3 és Galaxy Z Flip 3 is 20 százalékkal olcsóbbak lehetnek az elődmodellekhez képest.

Vételára körülbelül 1 millió forintnak felel meg, de így is százezrek regisztráltak a készülékre.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A méltatlanok pedig elbuknak – mutatott rá Menczer Tamás.

A technológia fejlődése számos olyan kifejezést hozott, ami ma már inkább nosztalgia.

Csak a nevek változnak, de a lényeg mindig ugyanaz a baloldalon.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Az ukrán elnök fokozatosan visszavett Trumppal szemben.

Gyanúra adhat okot az is, ha a telefonáló sürgető vagy fenyegető hangnemet használ.

We are living in a historical period, said the parliamentary group leader of the Christian Democrats.

Érdemes áttekinteni, mi is kerülne veszélybe a Magyar Péterék megszorító csomagjával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.