Erős évet ígér az idén 120 éves Szépművészeti Múzeum, nagyszabású Gauguin- és Vasarely-kiállítással készülnek
A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.
A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.

Paul Gauguin első rajzát, egy 17 éves korában készített akvarellt árvereztek el vasárnap a franciaországi Montbazonban. Az akvarell egy vízparton álló svájci hegyvidéki faházat ábrázol és egy Svájcban élő francia iparmágnás vette meg 80 ezer euróért, aki



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

Céljuk a rendszer felforgatása.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.

Olyan uniós döntések körvonalazódnak, amelyek komoly versenyhátrányt okozhatnak a termelőknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.