Két gyermekkel is fajtalankodhatott az újbudai pedofil, vádat emeltek ellene
A férfira súlyos büntetés várhat.
A férfira súlyos büntetés várhat.

A gyanúsított óvodás kisgyerekkel fajtalankodhatott, akár húsz évet is kaphat.

Nevelői közül az egyik beleegyezését adta a másiknak, hogy szexuálisan közösülhessen a kislánnyal.

A férfi a gyanú szerint megerőszakolt egy óvodás kisfiút.

Emberkereskedelem miatt nyomoznak.

Füssy Angéla újságírót több mint négy órán át hallgatták ki mint tanút a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

A Lakatos Márk-féle pedofilbotrány szálai nem titkosszolgálati akták, hanem sokak által ismert és elhallgatott történetek a szórakoztatóiparon belül – hangsúlyozta az újságíró.

Jámbor Andrást választották az Antifa- és pedofilügyben is érintett Szikra egyik elnökségi tagjának

A rendőrség által letartóztatott férfi vállalkozásával nem mondta fel a szerződést az önkormányzat.

Az önkormányzat február 23., azaz a rendőrségi adatgyűjtés kezdete óta tudott a nagy felháborodást kiváltó esetről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.

Olyan követelésekkel álltak elő, amelyek az ügynökök és családtagjaik biztonságát is veszélyeztetnék.

Oroszország multikulturális szövetét történelmi folytonosság jellemzi.

Mind a mai napig nem tudni, mi történt a lázadás vezérével.

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Lázár János a választás tétjéről beszélt a Lázárinfón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.