Elérte a háromszázezret az egységes alapellátási ügyeleti rendszerben ellátott betegek száma
A jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett.
A jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett.

Közel félszázan pedig ittasan ültek volán mögé.

Elakadt autók, villanyvezetékre dőlt fák nehezítik az emberek életét a téli időjárásban.

Itt van a három legdurvább eset.

Szépen havazott az északi országrészben, de érkezőben a melegebb légtömeg.

A hazaitól többen csak a brandenburgi régióban ingáznak.

Az ország középső részén továbbra is érvényben van az elsőfokú riasztás.

Rövid idő alatt ötven millimétert meghaladó csapadék hullhat.

A XIV. kerületi Fogarasi úton és a XIX. kerületi Kazinczy utcában is parkoló autókra zuhant fák miatt kértek a tűzoltóktól segítséget.

− Két és fél milliárd forint állami támogatásból megújul a biatorbágyi Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola − jelentette be az államtitkár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.