Véletlenül keveredett szópárbajba az idei első két vb-döntős
Michael Smith már játszott rangos finálét Peter Wright ellen, akkor teljesen összetört.
Michael Smith már játszott rangos finálét Peter Wright ellen, akkor teljesen összetört.

A két világbajnok, Gary Anderson és Peter Wright elődöntője a darts-vb egyik, ha nem a legjobb összecsapása volt.

A címvédő dobta a rekordot jelentő harmadik kilencnyilast, mégis kiesett a negyeddöntőben.

A világ vezető darts-szervezete a járvány miatt kialakult helyzetben életre hívott egy új versenysorozatot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.