BioNTech: Az emlékeztető oltás megerősíti az immunválaszt
Kutatások kimutatták, a harmadik oltás után hússzor ritkábban fordul elő a megbetegedés.
Kutatások kimutatták, a harmadik oltás után hússzor ritkábban fordul elő a megbetegedés.
A felnőttek esetében igazoltan hatékony a Pfizer-vakcina, a fiatalabbak oltásának lehetőségét jelenleg tesztelik a kutatók.
A Pfizer és a BioNTech azt is bejelentette, oltóanyagot biztosít az olimpia sportolóinak.
Az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálata néhány hétig tart, így már június elején beadhatják nekik az első Pfizer-oltásokat.
Scott Morrison próbált példát mutatni a lakosságnak.
Magyarország már 5-féle vakcinával rendelkezik. Eddig összesen 737 ezer ember oltására elég oltóanyag érkezett az országba.
A beoltottak közül nem jelentettek halálesetet és a megfertőződöttek száma is elenyésző.
Lakosságarányosan Izrael után az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben adták be a legtöbb oltást.
Ahhoz, hogy a vakcina létrejöhessen, nagyon sok mindennek kellett egyszerre és együttes erővel működnie.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.