Az első embereket december 23-án oltották be a kínai Sinopharm vakcinával – az oltóanyagot már korábban engedélyezték sürgősségi felhasználásra –, azóta pedig már az amerikai–német Pfizer–BioNTech gyógyszeripari vállalattal is megállapodást kötött az ország. Mohamed bin Rasid al-Maktúm, Dubaj emírjét már november végén beoltották.
Az Egyesült Arab Emírségek tavaly márciusban és áprilisban a világ egyik legszigorúbb zárlatán esett át, melyet fokozatos, újraindítási folyamat követett. Dubaj az első olyan úti célok közé került, amelyek tavaly júliusban megnyitották kapuikat a külföldi turisták előtt, ennek eredményeként – az európai államok szigorú szabályai ellenére is – sokan utaztak a városba. Az idei év elején jelentősen megemelkedett a fertőzöttek száma az országban, az egészségügyi minisztérium közleménye szerint ez az intenzívebb vizsgálatokkal és a nagyobb számú tesztek elvégzésével indokolható. A közel-keleti országban eddig mintegy 250 ezer fertőzöttet jelentettek, az elhunytak száma pedig nem éri el az ezer főt.
Kuvaitban már oltási igazolványt adnak
– Kuvaitban több mint húszezer ember kapta meg a koronavírus elleni oltóanyag első dózisát
– jelentette be a mintegy 4,5 milliós népességszámú öböl menti ország egészségügyi minisztere pénteken, hozzátéve, hogy jól képzett egészségügyi dolgozóikkal és akár tízezer személy befogadására képes oltási központjaikkal készen állnak a lakosság tömeges beoltásának megkezdésére.

MTI/EPA/Kuvaiti miniszterelnöki hivatal
Sajtóértesülések szerint az oltási kampány december 24-i kezdete óta már mintegy 250 ezren regisztráltak az oltásra, és a kormány rendszeresen felszólítja a lakosságot, hogy jelentkezzenek és oltassák be magukat, mivel a járványnak még közel sincs vége. Azok, akik élnek az ingyenes koronavírus elleni vakcina lehetőségével, elektronikus úton oltási igazolványt kapnak, ami elősegítheti a biztonságos és zökkenőmentesebb külföldi utazásokat. Az első személy, akit beoltottak, Szabáh al-Hálid al-Szabáh miniszterelnök volt, őt az idősek és az egészségügyi dolgozók követték, utánuk pedig azok következnek majd, akik elektronikus felületen regisztráltak az oltásra.
– Ez az oltás biztonságos, és számos ország jóváhagyta




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!