Elítélték Portik Tamás fiát
A döntés ellen súlyosításért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.
A döntés ellen súlyosításért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

A bukott momentumos vezért és volt párttársát azért számoltatja el a bíróság, mert 2018-ban pirotechnikai eszközökkel támadtak rendőrökre az egyik Kossuth téri tüntetésen.

Az MTVA elleni novemberi tüntetés törvénysértésbe torkollt, miután Hadházy Ákos blokádra szólította fel a résztvevőket.

A büntetőeljárás mellett tart a négy és fél milliárdos kártérítési polgári per, amelyet az áldozatok hozzátartozói és a túlélők indítottak.

Felfüggesztett szabadságvesztést kaphat a Momentum elnöke, miniszterelnök-jelöltje bizonyítottság esetében.
A bíróság által elrendelt orvosszakértői vizsgálat szerint ha a tervezett szívműtét a következő hónapokban nem történik meg, a vádlott maradandó szívizom-károsodást szenved, valamint életveszélyes állapot is kialakulhat.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kezelést elkezdték, de szükség lenne a hazai finanszírozásra.

Akinek ott van dolga, vigyen maszkot magával.

Sorra buktatják le egymást a szebb napokat megélt politikusok és közvélemény-kutatók. Kapkodjuk a fejünket.

Napsütést valószínűleg nem.

A hírek szerint a finn elnököt neveznék ki tárgyalónak.

Tarr Zoltán ráadásul egy olyan szervezetre hivatkozott a közösségi médiában, amelyet a Soros-hálózat is finanszíroz.

Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

A világbajnok spanyolok és az olimpiai bajnok szerbek másképpen zártak a hollandok ellen.

The document reveals that the European Union and its member states have provided Ukraine with a total of 193.3 billion euros since February 2022, an amount that far exceeds the total EU funds Hungary has received over the past twenty years.

Brüsszel még legalább 800 milliárd dollárt akar elkölteni Ukrajnára rezsijének finanszírozására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.