Elmarasztalta a bíróság az MTVA elleni tüntetés fő szervezőjét

A gyülekezési joggal való visszaélés miatt jogerősen elmarasztalta a bíróság K. Dánielt, a tavaly novemberi MTVA-székház előtti tüntetés hivatalos vezetőjét, szervezőjét. A demonstráció akkor alakult törvénysértéssé, amikor Hadházy Ákos blokádra szólította fel a jelenlévőket. A képviselő mentelmi jogát is felfüggeszthetik emiatt.

2023. 03. 23. 18:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy az MTVA elé tavaly november 4-én szervezett tüntetés törvénysértésbe torkollott. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a napokban – fellebbezés lehetősége nélkül – elmarasztalta a demonstráció hivatalos szervezőjét és vezetőjét, K. Dániel önkormányzati képviselőt gyülekezési joggal való visszaélés miatt.

Ez volt az a tüntetés, ahol Hadházy Ákos országgyűlési képviselő blokádra hívta fel a tüntetőket, akiknek egy része hallgatott is a szavára. K. Dániel védekezése szerint Hadházy Ákos lezárta a hivatalos gyűlést, ami azután spontán gyűléssé alakult, amelynek a vezetője már nem ő volt. A PKKB nem fogadta el K. védekezését.

HADHÁZY Ákos
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő beszél az MTVA óbudai székháza előtt 2022. november 4-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A tényállás szerint K. Dániel jelentett be a demonstráció vezetője és szervezőjeként tüntetést a rendőrségen 2022. november 4-én 17 óra 30 perctől 22 óráig az MTVA elé, a Kunigunda utcába. A rendőrségi egyeztetésen felhívták a figyelmét, hogy a gyűléssel nem zavarhatják meg az MTVA rendeltetésszerű működését, nem akadályozhatják meg a ki- és belépést, amit K. tudomásul vett. A szervezőt külön figyelmeztették az egyeztetésen, hogy élőláncot sem alkothatnak, amire közölte: a Kunigunda utcán statikus gyűlést fognak tartani. 

Hadházy Ákos 19 óra 19 perckor utolsóként szólalt fel, beszédében blokádra szólította fel a mintegy 500 fős tüntetés résztvevőit. A tömeg egy része a felszólításnak engedelmeskedve az MTVA Bojtár utcai teherkapujához vonult, hogy blokád alá vonja azt. A PKKB kimondta: K. Dániel az egyeztetésen elhangzottakkal ellentétben a rend biztosítása érdekében nem tett semmit, a gyűlést nem rekesztette be, nem nyilvánította azt befejezettnek, távozásra nem szólította fel a résztvevőket, nem akadályozta meg a Bojtár utcai átvonulást.

K. Dániel azzal érvelt, hogy ő Hadházy Ákost kérte meg, jelentse be, a rendezvény véget ért, és Hadházy meg is tette ezt. Ezzel pedig az ő felelőssége véget ért. Hadházy egyébként beszédében annyit mondott: „a tüntetés hivatalos része a beszédekkel védet ér...”, majd blokádra hívott fel.

A történtek után a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitánysága szabálysértési eljárásban 80 ezer forint pénzbüntetést rótt ki a törvénysértés miatt K. Dánielre, aki bíróságon keresett jogorvoslatot. A PKKB elmarasztalta, igaz, a pénzbüntetést a felére mérsékelte.

 

Mint az megírtuk, gyanúsítottként hallgathatják ki az MTVA-székház előtti tüntetés miatt Hadházy Ákost. A független országgyűlési képviselő terve az volt, hogy a tüntetőkkel blokád alá vonja a közmédia épületét. A rendőrség nyomozást indított, azonban az eljárást – mivel Hadházynak mentelmi joga van – nemrég áttette az ügyészségre azzal az indokolással, hogy szükségessé vált a politikus gyanúsítotti kihallgatása. A Központi Nyomozó Főügyészség alárendeltségébe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségre tette a Hadházy Ákos ügyében tavaly ősszel elrendelt nyomozást a rendőrség. Az ügyészség indítványozza a mentelmi jog felfüggesztését.

Borítókép: Az MTVA előtt tüntetők tüzet is próbáltak gyújtani (Fotó: MN-archívum)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.