A postást várták
A postást várták, mit ír a frontról a férj, az apa, a testvér.
A postást várták, mit ír a frontról a férj, az apa, a testvér.
Nem a szegényeknek akarták felajánlani a pénzt.
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.
400 millió levelet kezel a Magyar Posta.
Köztiszteletben álló embert veszített el a város.
Két nappal korábban kezdenek a megszokotthoz képest, együtt érkezik a kéthavi összeg.
Az állat gazdája akár öt évre is börtönbe kerülhet.
Heteken belül ez a második tragédia.
Járókelők találtak rá az utcán, de a teste addigra nagyon felmelegedett.
Segélyhívót és önvédelmi képzést is kapnak a vállalat dolgozói.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A házelnök hangsúlyozta azt is, méltánytalan választási kampány várható.
A kutatás jelenlegi fázisában két növényalapú húskészítményt tesztelnek.
Már a közvélemény-kutatói is kezdenek kihátrálni a Tisza-vezér mögül.
A kormányszóvivő büszke rá, hogy vívóként képviselhette hazáját.
A férfi külföldre menekült, keresik a rendőrök.
„Nem könnyű olyan történelmi példát találni, amelyben valaki nyílvánosan az általa képviselt közösség érdekeivel ellentétes vörös vonalakat húzogat” – mondta Hortay Olivér.
Itt a holnapi időjárás.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A férfi külföldre menekült, keresik a rendőrök.
„Nem könnyű olyan történelmi példát találni, amelyben valaki nyílvánosan az általa képviselt közösség érdekeivel ellentétes vörös vonalakat húzogat” – mondta Hortay Olivér.
Itt a holnapi időjárás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.