BL: A Liverpool megjárta a sorsoláson, a Realra újabb rangadó vár
Pénteken lezajlott a Bajnokok Ligája-idény utolsó sorsolása az UEFA székházában.
Pénteken lezajlott a Bajnokok Ligája-idény utolsó sorsolása az UEFA székházában.

Ronald Araújo bejelentette, nem hajlandó pályára lépni a Real Madrid elleni, idei első El Clasicón, mert az uruguayi hátvédért ugyanis bejelentkezett a Juventus.

A Manchester United és a Liverpool után már a BL-címvédő királyi gárda is érdeklődik a 21 éves Kerkez iránt.

A francia csatár bűnrosszul játszott a szerda esti, Athletic Bilbao elleni, 2-1-re elveszített bajnokin, ráadásul újfent kihagyott egy büntetőt.

A Marca spanyol lap úgy tudja, a királyi gárda már januárban lecsapna fő kiszemeltjére.

A Vörösök három kulcsembere jelen állás szerint az utolsó évét tölti az angol együttesnél.

Ki tudná feledni, hogy a két sztáralakulat 2005-ben a sorozat történetének egyik legemlékezetesebb döntőjét produkálva, amit háromgólos hátrányból felállva a Liverpool nyert meg 3-3 után a 11-es párbajban.

A Real Madrid jövő kedden mutatja be új szerzeményét.

Az A22 Sports Management nevű cég 64 férfi és 32 női csapattal indítaná el a sorozatot.

A Bayern München számára a hosszú veretlenségi sorozat megőrzése is tét a Bajnokok Ligájában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.