Rekordmértékű piacfelügyeleti bírságot szabott ki a jegybank
Ez az MNB által valaha kiszabott legnagyobb összeg.
Ez az MNB által valaha kiszabott legnagyobb összeg.
Harry Kane már át is esett az orvosi vizsgálaton, hivatalosan is bejelentették az átigazolását.
Az idei költségvetésben akár 1200 milliárd forintról, 2023-ban több mint 7000 milliárd forintról lehet szó.
Egy amerikai árverésen hihetetlenül sok pénzt fizettek a könyv első kiadásának kötetéért.
Rekordáron, 34,9 millió dollárért, azaz 11 milliárd forint kelt el a mexikói festőművész egy önarcképe a Sotheby’s New York-i aukcióján.
Megdöntötte a festő eddigi életműrekordját, a San Remo című alkotása 160 millió forintért kelt el.
Rekordösszegű, 18 milliárd jüanos (mintegy 2,75 milliárd dolláros) büntetést szabtak ki az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portálra.
Rekordot döntött több mint 35 milliárd dolláros (1000 milliárd forint) válásával Jeff Bezos, az Amazon alapítója, a világ leggazdagabb embere – számolt be róla a BBC News.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szólásszabadság csorbítására tesznek kísérletet anarchista szervezetet.
A családjával már megtette, mert azt szeretné, ha rá irányulna a figyelem.
Hét arannyal térhet haza a magyar csapat Milánóból.
A felújításnak köszönhetően jelentősen csökken a meghibásodások, az üzemzavarok száma, és a vonatok pontossága is javul majd.
Hétfőtől csütörtökig élőben lehet majd követni a Facebookon és a YouTube-on.
A BBC szerint Dárdai Bence nagy szezon előtt áll. A fiatal magyar válogatott tehetség a Bundesliga új felfedezettje lehet.
Egyre több a bizonyíték arra, milyen aljas módszerekkel dolgoznak a kényszersorozók, hogy a frontra és a biztos halálba küldjék az ukránokat.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Hétfőtől csütörtökig élőben lehet majd követni a Facebookon és a YouTube-on.
A BBC szerint Dárdai Bence nagy szezon előtt áll. A fiatal magyar válogatott tehetség a Bundesliga új felfedezettje lehet.
Egyre több a bizonyíték arra, milyen aljas módszerekkel dolgoznak a kényszersorozók, hogy a frontra és a biztos halálba küldjék az ukránokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.