Renge Zsolt: Újpestnek ma nincs valós képviselete
A Fidesz–KDNP képviselőjelöltje a fejlesztésekkel haladná meg a Varju-korszakot.
A Fidesz–KDNP képviselőjelöltje a fejlesztésekkel haladná meg a Varju-korszakot.

A védő szerint Sz. Tamás nem is számított a nő felbukkanására, azonban Révész Zsuzsa életét végül mégis kioltotta.

Sz. Tamás meggyilkolta volt barátnőjének 51 éves édesanyját, Révész Zsuzsát.

A Magyar Nemzet stábja a helyszínen járt, azt tapasztalta, hogy még folynak a munkálatok a Rózsadomb Villaparknál.

A rendőrök elfogták a bűntett feltételezett elkövetőjét.

Felmerült az idegenkezűség gyanúja.

A szorgalmas kisemberek miatt ömleng, miközben gondtalan milliomosként, zsidó tulajdonosától elkobzott rózsadombi villában pöffeszkedik.

A legdrágább és a legolcsóbb magyarországi utcák árai között százszoros a különbség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy a baj,.

A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Borús, barátságtalan időnk lesz.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Deutsch Tamás lerántja a leplet Brüsszel tervéről.

Libanon többet nem sodródhat bele olyan konfliktusba, amelyhez nincs köze.

A szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő újra akcióban.

A spanyol másodosztályú Albacete számára a Real Madrid januári kiejtését követően a másik gigász, a Barcelona már sok volt a Király Kupában.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány következetesen szigorúbb álláspontot képvisel a kérdésben.

A Puskás Akadémia nagy meccsre készül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.