Ami hatalmas pofon a norvég kézilabdának, az remek hír a magyarnak
Az eddigi kettő mellett további három magyar csapat szerepelhet a BL főtábláján.
Az eddigi kettő mellett további három magyar csapat szerepelhet a BL főtábláján.

A magyaroknak kedvező lenne a mai döntés, ha aszerint a tervezettnél kevesebb magyar induló lesz az Európa-ligában.

Venus Williams 15 éven keresztül bojkottálta az Indian Wells-i tornát, mert a szurkolók rasszista bekiabálásokkal sértegették húgát, Serenát.

A Veszprém megkapta a szabadkártyát, a nagyar bajnok Szeged alanyi jogon van a tizenhatos főtáblán.

Újabb hat produkció jutott tovább a Fölszállott a páva idei gyerekévadának negyedik élő adásában péntek este, ezzel kialakult a középdöntők mezőnye.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Vége a kakaduhajszának.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Vízben égni, tűzbe fulladni címmel jelennek meg Charles Bukowski versei december elején.

There is real danger, and we are standing up because now is the time to stand strong, Hungary's Prime Minister said at the anti-war rally in Gyor.

A belgák szélsője, Jérémy Doku a kifogások keresése helyett tiszta vizet öntött a pohárba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.