Pécs polgármesterét fúrja a DK
Napok óta terjed az a pletyka Pécsen, hogy a város első embere a lemondását fontolgatja.
Napok óta terjed az a pletyka Pécsen, hogy a város első embere a lemondását fontolgatja.

Molnár Gyula és Demeter Márta kampánya is megtévesztheti a választókat.

Immár új helyen várja az érdeklődőket Balassagyarmat egyik nevezetessége, a Motormúzeum, ahol Magyarország legnagyobb Pannonia-kollekciója tekinthető meg.
Tóth Bertalan szerint ez nem személyes ügy, és nem haragszik Gyurcsány Ferencre.

Hivatalosan is kizárták a pártból Szakács Lászlót, Juhászné Lévai Katalint és Mokrai Mihályt.

Egyre-másra veszíti el az MSZP fajsúlyos politikusait, akik sorra a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalícióban landolnak.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt Szakács László MSZP előválasztási visszaléptetéséről.

Schanda Tamás meglepő fordulatnak nevezte azt, amikor jobbikosok a CEU-t emlegették az államtitkár felszólalása közben.

Titkolja a szocialista országgyűlési képviselő, hogy milyen oltást kapott, mondván, nem akarja befolyásolni az embereket, nemrég határozati javaslatban tiltotta volna be a kínai vakcinát.

A kongresszusi küldöttek egy része ma demonstrációt tart a szocialisták Villányi úti központjánál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rapper szerint Magyar Péter rém fárasztó szónoklatot adott elő.

A „nemzeti algoritmus” irányt mutat a szervezet számára.

Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj után az agrártámogatásokat is elvenné, és örülne, ha Brüsszel elvenné Magyarország szavazati jogát.

Feltűnik Radics Gigi is, aki az egyik utolsó próbán énekel.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a nukleáris létesítményekről beszélt.

A legutóbb nyilvánosságra került korrupciós botrány csak a jéghegy csúcsa.

A magyarok átmentek a Szent Péter-bazilika szentkapuján, majd a Magyarok Nagyasszonya kápolnában Törő András, a zarándoklat vezetője mutatott be magyar nyelvű misét.

A magyar labdarúgó-válogatott nem kaphat ki Írországtól, különben lecsúszik a pótselejtezőt érő második helyről.

In his conversation with Mathias Dopfner, Hungary's Prime Minister emphasized: the European Union has shifted from being a peace project to a war project, while Donald Trump is the man of peace.

Az év utolsó hónapjában jóval előbb érkezik a nyugdíj, mint az év során.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.