Pannoniák dicsérete

A pandémiás időszak zárlatának feloldása után immár új helyen várja az érdeklődőket Balassagyarmat egyik nevezetessége, a Motormúzeum, ahol Magyarország legnagyobb Pannonia-kollekciója tekinthető meg. A tárlat létrehozójával – egyben a hazánkban egyedülálló motorkerékpár-garnitúra tulajdonosával –, Szakács Lászlóval nemcsak a legendás márka különféle típusairól, de a gyűjtőszenvedély mibenlétéről is beszélgettünk.

A látogató elsőként fészerszerűségre lehet figyelmes, benne oldalkocsis motor roncsa, kormányszarváról ütött-kopott táska lóg, mögötte petróleumlámpa függ a lécfalon, mellette egy pár bőrcsizma…

– Ez a kiállítás kedvéért megépített helyszín azt mutatja be, hogy a közelmúltig jellemzően hol és milyen állapotban lehetett rálelni egy-egy Pannoniára: fészerben vagy garázsban, mindenféle lommal körülbástyázva, rozsdától borítva, hiányosan vagy éppen típusidegen alkatrészekkel ellátva – mondja Szakács László.

A negyvenes éveinek közepén járó férfi – aki egyébként a helyi cipőgyárban dolgozik csoportvezetőként – csak mosolyog, amikor megszállottságának eredetéről kérdezzük. Gyermekként még bélyeget és régi pénzeket gyűjtött. Tizennyolc éves lehetett, amikor élete meghatározó élménye érte: barátja megkérte, hogy segítsen neki beüzemelni a nagyapja Pannoniáját – egy T5-ös modellt –, amely jó tizenöt éve nem volt beindítva.

Igent mondott, elballagtak hát a szóban forgó garázshoz, kipakolták azt a sok holmit, amely ennyi idő alatt elfalazta a „vasat” (motoros körökben csak így emlegetik a járgányt) a külvilágtól, majd kitolták a T5-öst az udvarra, és elvégezték rajta a legnyilvánvalóbb tennivalókat: felfújták a kerekeket, kivették a használhatatlanná vált akkumulátort.

Ezek után érkezett el a döntő pillanat.

– A motor tulajdonosa rám nézett, és azt mondta, próbáljam beindítani – meséli. – Elfordítottam a benzincsapot, ráadtam a gyújtást, berúgtam – és láss csodát: a második rúgásra járt a motor! A barátom és a nagyapja csak néztek: emberi számítás szerint a gépnek nem lett volna szabad beindulnia, vagy ha mégis, hát csak gyújtásellenőrzés és karburátorpucolás után, friss benzinnel feltöltve. Akkor jöttem rá, mit jelent a mondás, hogy a Pannoniának lelke van. Hát azt, hogy gyakran viselkedik úgy, ahogy neki tetszik. Vagyis: meghálálja a törődést, és képes ráhangolódni az ember lelkivilágára!

E felismerés után Szakács Lászlót viszont már csak a Pannoniák érdekelték: kezdetben baráti kísérettel, majd egyedül felkutatta a környékbeli falvakban élő tulajdonosokat, majd úgyszólván állandó vevő lett az ócskavastelepeken, ahol rendre az e márkához tartozó alkatrészek után vizsgálta át a fémhulladékok halmait.

Amikor a kecskeméti műszaki főiskolára került, kedvtelése már elválaszthatatlan volt tőle – az Alföld különböző falvaiból beszerzett alkatrészek hamarosan megtöltötték a kollégium kerékpártárolóit, és felbukkantak saját kollégiumi szobájában is. Gyűjteményének alapjait főiskolás korában, valamint az azt követő években, friss diplomás gépészmérnökként rakta le. A kétezres évek első felétől pedig azért járta a környéket, és vette fel a kapcsolatot más gyűjtőkkel, hogy az addig beszerzett alkatrészekből és kiegészítőkből kész darabokat alkothasson.

– Alapelvem, hogy a motorkerékpárokon a gyújtógyertyáktól kezdve a festésen át mindennek ugyanolyannak kell lennie, mint annak idején volt. Ha mást használnék a motorjaimhoz, az eredetiségen esne csorba! – árulja el.

Az általa diktált munkatempó mellett az otthoni garázs, majd kert hamarosan szűkössé vált a motorkerékpárok egyre sokasodó hadának. Tárolási nehézségei 2013-ban oldódtak meg – igaz, csak ideiglenesen. Az önkormányzat által felajánlott pincehelyiségben ugyanis kialakította a jelenlegi múzeum elődjét, csakhogy a gyűjteménye évről évre gyarapodott, így új – nagyobb – helyet kellett találnia. Így lelt rá a jelenleg használt, ám azelőtt jó tíz évig üresen álló épületre, melyben korábban a balassagyarmati gazdasági és műszaki ellátószolgálat konyhája működött. Ma harminchat motor, kilenc oldalkocsi és három utánfutó tekinthető meg a tárlaton, a relikviákról – mint az országos és helyi Pannonia-versenyeken használt ruhák és sporttrófeák vagy éppen a márkához tartozó típusok gyártásával és javításával kapcsolatos szakirodalom – nem is beszélve.

– Nyugaton ilyen hobbi nem is milliomosok, de inkább a milliárdosok időtöltése. Mi, magyarok talán a világ legszegényebb, egyben legleleményesebb gyűjtői vagyunk: ami pénzben hiányzik, de pótolható, azt elhivatottsággal, odafigyeléssel, szakértelemmel pótoljuk is – mondja Szakács László.

Mindebből következően nem számolja, mennyit költött eddig a kollekciójára – nem akarja tudni –, egyéb tekintetben viszont készséggel említ számokat: egy fellelt Pannonia ára százötvenezer és egymillió forint között mozog, egy felújított példányé viszont félmilliónál kezdődik, és akár háromig-négyig is felmehet.

Jelenleg egyébként nem kevesebb, mint tizenöt „vas” várja odahaza, hogy helyreállítsa őket – a közeljövőben ennyivel mindenképpen bővül majd a kiállítás anyaga –, de azokon túl is van tudomása egy-egy példány hollétéről, ami nem hagyja nyugodni a képzeletét.

Legendás márka

A Pannonia legendás hazai motorkerékpár-márka volt, amelynek darabjai 1954 és 75 között készültek a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek alapjain létrehozott Csepeli Motorkerékpárgyárban.

Annak idején Magyarországon még viszonylag kevés volt az autó, egy motort ugyanakkor elérhető áron be lehetett szerezni: az ötvenes évek végén egy Pannonia mintegy 8500, a hetvenes évek közepén 18 500 forintba került. A márka darabjai mindemellett jól bírták a hazai útviszonyokat, így a Pannonia hamar népszerűvé vált. Gyártását gazdasági okok miatt szüntették meg. Végül összesen mintegy 690 ezer darab készült belőle, amelyek közül több ezerre tehető a még mindig forgalomban lévő példányok száma. Megfelelő karbantartás esetén mindmáig „hozzák” a nyolcvan-kilencven kilométer per órás utazósebességet, ami nagyban magyarázza, miért épült e márka köré részben a nosztalgiából táplálkozó, ám napjainkban is eleven veterán motoros élet.