Lengyel–német határ: újraindult a határellenőrzés mindkét oldalon
A német rendőrök nem nézik jó szemmel a lengyelek határvédelmi önszerveződését.
A német rendőrök nem nézik jó szemmel a lengyelek határvédelmi önszerveződését.

Az új menekültügyi törvényeket a Szabadságpárt dolgozta ki.

Nem mértek sugárzást a támadás után.

Tömeges kitoloncolások jöhetnek.

Az új német kormány kizárólag azoknak kíván védelmet biztosítani, akik valóban jogosultak rá.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tettest sikerült kézre keríteni.

A 30 éves férfit hónapok óta keresték, eddig 24 körözést adtak ki ellene.

Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet.

Elfogták az elkövetőt, az indíték egyelőre nem ismert.

A miniszterelnök politikai igazgatója aggasztó döntésekről számolt be.

Összegyűltek a háborúpártiak Ukrajna támogatására.

Szombathelyen háborúellenes gyűlés lesz szombaton.

Ennél egy kicsit mindenki jobbra számított.

Magyar Péter európai pártcsaládja kiáll a háború mellett.

Az átkelő 2024 óta többnyire zárva volt, csak rövid időre nyílt meg 2025 elején.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.