Döntöttek Szilágyi Liliána édesapjáról a bíróságon
A becsületsértési per még folytatódik.
A becsületsértési per még folytatódik.

Szilágyi Zoltán rágalmazás és becsületsértés miatt tett feljelentést a MÚSZ által felállított eseti bizottság ellen.

Az ügyvédként dolgozó édesapa becsületsértés miatt fogta perbe lányát, a tárgyalás a két főszereplő meghallgatásával kezdődött.

Elkészült az eseti bizottság jelentése: az úszószövetség elnöksége Szilágyi Liliánának adott igazat.

A lánya által megvádolt Szilágyi Zoltán úszóklubjának sportolói kiállnak elnökük mellett.

A Magyar Úszószövetség Szilágyi Liliána vádjai után állította fel a testületet.

Az úszó a Hír TV magazinműsorában árult el további részleteket bántalmazásával kapcsolatban.

Az úszó apját nem méltatta válaszra, testvérét viszont biztosította arról, hogy érte is küzd.

Szilágyi Gerda Wladár Sándornak, a Magyar Úszószövetség elnökének is üzent hosszú levelében.

Wladár Sándor, a szövetség elnöke szerint az úszónő 25 évesen még nem futott ki az időből.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kereszténység egyik legősibb ünnepéhez számos hagyomány kapcsolódik.

Súlyos személyiségi jogsértések, például rágalmazás vagy jó hírnév megsértése gyanúját is felveti Magyar Péter decemberi propagandakiadványa.

Mit tehetünk a téli fájdalom ellen?

A konzervatív vélemények elhallgattatásával nyerné vissza az online térben a vezetést a Tisza vezetője.

Maduro fiát is az Egyesült Államokba irányuló kokaincsempészettel vádolják.

Sikerült meghiúsítani a pakisztáni Beludzsisztáni Felszabadítási Hadsereg nevű szeparatista szervezet tervezett merényleteit is a kikötővárosban.

Itt van minden, amit tudni lehet!

A magyar válogatott futballista megmozdulása nyitotta meg a gólcsapot.

Sokan nagyon szkeptikusak, mások az időzítést nem értik. Pedig ami Varga Barnabással történt, az nem rossz dolog.

A tavalyi év utolsó hónapjában visszaesett ugyan némileg a kereslet, de 2025 kiugró volt az érdeklődők számát tekintve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.