Január ötödikén jelentette be a MÚSZ, hogy az Eb-ezüstérmes Szilágyi Liliána ügyét Papp Gábor ügyvéd vezetésével kivizsgálja. A bizottságba delegálták Ugrin Tamás ügyvédet, Tausz Katalin szociológust, Danks Emesét, a MÚSZ gyermekvédelmi bizottságának vezetőjét, valamint Tornyossy Mónika igazságügyi, klinikai, mentálhigiénés és sportpszichológust.
A szövetség elnöke, Wladár Sándor a margitszigeti Thermal Hotelben rendezett sajtótájékoztatón kijelentette: „Számomra nem volt kérdés, hogy meg kell védeni Lilut az édesapjától.”

Wladár közölte, hogy az úszószövetség 15 tagú elnöksége megkapta az eseti bizottság véleményét. – Az emberi méltóságot sértő testi és lelki bántalmazás nem összeegyeztethető a szövetség értékrendjével. Az elnökség elítéli ezeket a cselekedeteket, és méltatlannak tekinti. Dr. Szilágyi Zoltánt a MÚSZ által szervezett rendezvényeken nemkívánatos személynek tartja. Az ellene foganatosítható esetleges intézkedésekről a MÚSZ elnöksége a későbbiekben dönt – fogalmazott Wladár. Az elnök hozzátette: lehet, hogy az állásfoglalás jogilag nem állja meg a helyét, de erkölcsileg ez az egyetlen helyes válasz.
Az eseti bizottság elnöke, Papp Gábor azzal kezdte, hogy több hivatás ötvöződött a bizottságban, amelyik nem bíróság vagy rendőrség, nem voltak hatósági eszközeik. Az eljárási rendet maguk határozták meg, hogy kiket hallgattak meg. A Szilágyi Liliána-ügy összes szereplője személyesen megjelent, és valamennyien elmondták az élményeiket. Sporttársak, edzők, a válogatott edzői is rendelkezésre álltak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!