Olaf Scholz telefonon tárgyalna Vlagyimir Putyinnal
A nyugati szövetségeseket fenyegető orosz nukleáris doktrína állhat a döntés hétterében.
A nyugati szövetségeseket fenyegető orosz nukleáris doktrína állhat a döntés hétterében.
A lakosság segítségét kérik.
A háború miatt sok a megszokottól eltérő helyzet, amelyek újabb lehetőségeket adnak bűncselekmények elkövetésére.
A kislány telefonon kért segítséget édesanyjának, aki rosszul lett. Elena az ország kedvence lett.
Ön szerint minek köszönhető Orbán Viktorék nyilvánvaló kudarca a koronavírus okozta halálozások megakadályozásában? – hangzik a kérdés.
Egy új pénzmosási technika szerint a bűnözők a bankkal való kapcsolatfelvételt iktatják ki, és egy harmadik személy, a pénzöszvér közreműködésével bújtatják a pénzüket.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben is fogadja az áldozatok hívását az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat – közölte a szervezet.
A párt közleménye alapján egy egyszerű tájékoztató kampánynak tűnhet Jakab Péter telefonhívása, azonban a teljes üzenetet meghallgatva világos, hogy nem erről van szó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kifejezetten színes a felhozatal.
A zenekar december 28-án ad koncertet a MáraiKultban.
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Az 50 éves muzulmán hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
Az ukrán világklasszis mindhárom pontozónál – mondhatni simán – 116-112-re nyerte a meccset.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.