
- Magyar Nemzet
- törlesztés
törlesztés

Bajban a bankok Libanonban
A közel-keleti ország felfüggeszti adósságtörlesztését, mivel mostanra leapadt a devizatartaléka, utolsó dollárjaiból pedig nem fizeti ki a jórészt belföldi hitelezőit.

A kkv-k munkahelyet is teremtenek a tartozásból
A magyarok tartozása a legkisebb Európában
A magyar lakosság jövedelmekhez viszonyított adóssága a legalacsonyabb Európában, de így is gyakran nehézséget jelent a számlák időben történő befizetése.
A babaváró hitelnél havi 200 ezernél kevesebb is elég
A napokban bejárta a sajtót a hír, hogy a bankok legalább havi nettó kétszázezer forint jövedelmet várnak majd el azoktól a házaspároktól, akik igényelni szeretnék a legmagasabb hitelösszegű babaváró hitelt.

Törleszt és költ a Jobbik
Novák Katalin: A fiatal házasok akár törlesztés nélkül is kaphatnak babaváró támogatást
Nem kell elkezdeniük a babaváró támogatás hitelének törlesztését azoknak a házaspároknak, akik július 1-jét követően, a terhesség tizenkettedik hete után igénylik.

Több millió forintot is megtakaríthatnak az új, támogatott lakáskölcsönt felvevők
Az összehasonlítás a kormány tervei szerint júliustól elérhető, állami támogatású hitellehetőségeket vetette össze a piaci alapú kölcsönökkel.
Fontos híreink
A kerületek rendbetennék a fővárosi zöldfelületeket

A válogatott kiválósága dühös: Hagytuk elaltatni magunkat

A dal, amelyet nem nemzeti himnusznak írtak, mégis az lett

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Dagad a botrány a Tiszánál, elcsalhatták az előválasztást
Sok aktivista háborodott fel az eredményhirdetés után.

Túllépett a nemzet a lelki Trianonon, Magyar Péterék azonban nem engedték el Gyurcsányék elképzeléseit
Magyar Péter román földnek nevezte Erdélyt, összetűzésbe került a helyi vezetőkkel, egy politikusa pedig az asszimilációt sürgette.

Mandiner Mesterterv – Az őszt elvesztette a Tisza Párt, Magyar Péter megakadni látszik + videó
Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Orbán Viktorhoz már megjött a Mikulás + videó
Most mindenki hozzájuthat a miniszterelnök által aláírt pulóverhez.
Külföldi híreink

Elfogadhatatlan lenne területek feladása a béke fejében az ukrán főparancsnok szerint
Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.

Magyarország nemet mond a közös hitelre Ukrajnáért
A német kancellár a belga miniszterelnököt győzködi.

Svédország megvonhatja az állampolgárságot a bűnszervezetek tagjaitól
Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Csalt a FIFA a labdarúgó-vb sorsolásán a golyókkal, megtehette, Infantino mosolygott!
Az Egyesült Államok nem panaszkodhat: Ausztrália és Paraguay is a csoportjába került.

Golovin Vlagyimir terve nem jött be, de a rossz meccs után is tud örülni
A szövetségi kapitányt meg is lepték a japánok meg nem is.

„Nekem csak Európa-bajnoki aranyam van, az nem elég” – kifakadt a magyar úszónő
Élő adásban öntötte ki a szívét Késely Ajna, aki szerint az ő hátát nem védi pajzsként az olimpiai arany.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
