A tavaly év végi két, összesen másfél hónapra szóló, csaknem hatvanmillió forintos szerződés után idén januárban újabb megbízást adott a Jobbik frakciója az Iránytű Intézetnek. Az Országgyűlés honlapján található adatokból kiderül, a tavaszi választások után teljesen eltűnt, sajtóhírek szerint meg is szűnt intézet most közel tízmillió forintot kapott a pártfrakciótól egy 11 napos, január 7–18-ig tartó megbízásra.
A Gyöngyösi Márton frakcióvezető és Forrai Richárd, az Iránytű Intézet vezetője által aláírt szerződés egy újabb elemzés készítését foglalja magába, mégpedig a választói elvárásokat a Jobbik 2019-es tevékenységével kapcsolatban. Az igen drágának tűnő megbízásban kikötik, a tanulmány legalább ötvenoldalas legyen, ami azt jelenti, egy oldal elkészítéséért mintegy 200 ezer forintot fizet a Jobbik. A megbízás érdekessége az, hogy az Iránytű Intézet az elmúlt hónapokban teljesen inaktívnak bizonyult. A párthoz köthető szervezet honlapján az utolsó felmérést a tavaly tavaszi választásokat megelőző napon, azaz április 7-én tették közzé.
A nyilvános szerződések között található egy másik megbízás is a Jobbik frakciójának részéről. Kummer Ákos ügyvéd 13,7 millió forintos szerződést írt alá Gyöngyösi Mártonnal, amelynek fejében irodája december 31-ig ellátja a képviselőcsoport jogi képviseletét, ami havi több mint 1,1 millió forintos fizetséget jelent.
Az újabb megbízások azért is érdekesek, mert a Jobbik saját bevallása szerint sem áll túl jól anyagilag. Az év elején ugyanis kiderült, az Állami Számvevőszék újabb, 136 millió forintnyi tiltott támogatást tárt fel a Jobbik tavalyi kampányköltései között. A törvények értelmében a pártnak ennek dupláját, 272 milliót kell visszafizetnie.
A bírság rendezésére a Jobbik részletfizetést kért és kapott az államkincstártól, ennek eredményeként a pártnak négy negyedév alatt kell törlesztenie a 136 millió forintot, azaz negyedévente 34 milliót. A januárban kötött két, összesen 23,5 milliós szerződés a bírságnak csaknem a húsz százaléka.