Az Intrum követeléskezelő cég legutóbbi európai fogyasztói fizetési jelentésében egy új összetett mutató, az úgynevezett pénzügyi jóléti barométer alapján számolta ki – 24 európai állam 24 ezer honpolgára, köztük 1000 magyar megkérdezésével – az egyes országokra jellemző mutatókat.
Az új jelzőszám négy szempont alapján pontozza a gazdaságokat: az első mutatóval azt méri, mennyire képesek az emberek időben fizetni a számláikat, és hogy a számlabefizetések után mennyi marad a zsebükben a hónap végén. A második a hitelszabadságot szondázza, azaz a lakossági hitelállományt és azt, hogy milyen gyakran kell az embereknek kölcsönt felvenniük a számláik fizetéséhez. A harmadik mutató a megtakarítások összegét fejezi ki, a negyedik pedig a pénzügyi tudatosságot, vagyis hogy mennyire látják át az emberek a saját pénzügyeiket.
Az Intrum fogyasztói felmérésén kapott válaszok alapján Magyarország 6,24 pontot ért el pénzügyi jóléti barométeren. Ez a visegrádi országok között a legmagasabb: Szlovákia 6,19, Csehország 6,16, Lengyelország 5,54 pontot kapott. Európában a legmagasabb értéket Németország (6,89), Ausztria (6,77) és Svédország (6,72) mutatta, míg a legkisebb pontszámot (5,30) Görögország érte el. Hazánk viszonylag magas pontszáma elsősorban a rendkívül alacsony lakossági hitelállománynak köszönhető: a hitelszabadság szempontjából az összes európai ország közül az első helyen állunk.
A hitelszabadságon kívül, más mutatók szempontjából Magyarország elmarad az európai átlagtól. A felmérés során a magyarok közel 40 százaléka válaszolta azt, hogy az elmúlt fél évben előfordult, hogy egy vagy több számlájukat nem sikerült időben kifizetniük. Ennek oka a legtöbbször a pénzhiány volt, emiatt Magyarország a számlafizetés szempontjából a 24 európai országból csak a 20. helyre került. Kevéssel az európai átlag alatt van a magyar fogyasztók megtakarítási képessége, a pénzügyi tudatosság szempontjából viszont a 12. helyen állunk. Bár a magyar válaszadók 64 százaléka elégedetlen az iskolai pénzügyi oktatással, sokan válaszolták azt, hogy igyekeznek informálódni a pénzügyeikről és a gazdaságról.