Novák Elődnek kéthavi tiszteletdíjába kerülhet a cigánybűnözés emlegetése
Törvényjavaslatokról vitázik és szavaz keddi ülésén a T. Ház.
Törvényjavaslatokról vitázik és szavaz keddi ülésén a T. Ház.
Az ukrán elnök egy vitatott törvényjavaslatot vétózott meg, amely zöld utat adhat az IMF 15,6 milliárd dolláros segélycsomagjához.
Már az iskolában is dílerkednek, most lépne a kormány.
A Korán-égetések mellett az iszlámkritikus karikatúrákat is érintheti az új törvény.
Az új jogszabály értelmében azokat a migránsokat is ki lehet toloncolni, akik másodszorra is menekültstátusért folyamodnak.
Ma döntenek a képviselők az új pedagógus-életpályáról.
Rétvári Bence államtitkár úgy reagált, hogy a baloldal és hozzájuk kötődő szervezetek szerint minden rossz, ami az oktatás területén zajlik.
Az Országgyűlésben a pedagógusok új életpályamodelljéről szóló törvényjavaslatról vitáztak a képviselők.
Az utóbbi időben újabb amerikai államban lángoltak fel a viták az afroamerikaiak jóvátételével kapcsolatban.
Aki a legtöbbet teszi a gyerekekért, az fog a legtöbbet keresni – hangsúlyozta az államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dolgozók negyedét érintő létszámcsökkentést hajt végre az amerikai szövetségi egészségügyi minisztérium.
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga első embere, Adam Silver grandiózus tervvel állt elő.
A háborúpárti politika megbukott.
Kurucz Árpád fotóriportja Kantonból
A Fradi korábbi nagy tehetsége legutóbb több mint fél éve lépett pályára. Mi történik vele?
Döntő pillanatok, amelyek formálták a város és Magyarország sorsát.
Ellentétes lehet a versenypiaci szabályokkal, ha egy-egy termék indokolatlanul megdrágul.
Különös indíttatást érez a baloldali progresszió a vidék tönkretételére, a vidéki emberek életminőségének folyamatos rombolására.
Döntő pillanatok, amelyek formálták a város és Magyarország sorsát.
A Fradi korábbi nagy tehetsége legutóbb több mint fél éve lépett pályára. Mi történik vele?
Ellentétes lehet a versenypiaci szabályokkal, ha egy-egy termék indokolatlanul megdrágul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.