Lehetséges rávenni a szúnyogokat, hogy egymást pusztítsák el
A tudósok szerint fő jelentősége, hogy megmutatja, hogyan használható a géntechnológia zord környezeti körülmények között
A tudósok szerint fő jelentősége, hogy megmutatja, hogyan használható a géntechnológia zord környezeti körülmények között
A beazonosított helyszínek csupán néhány mérföldre vannak a Curiosity marsjárótól.
Teniszütő-formájú, a szív felszínére beültetett, felszívódni képes eszközről adtak tájékoztatást.
A házimacska-nagyságú rágcsálókat mintegy 130 évvel ezelőtt fedezték fel, ám később úgy tűnt, hogy kihaltak.
Eddig ismeretlen részleteket ismerhetünk majd meg e hatalmas égitestek csillagszeléről.
A földfelszín alatt felfedezett víz a tesztek alapján nagyjából 2 milliárd éves.
Sikerült működő immunrendszert létrehozni olyan gyermekeknél, akik anélkül születtek. A rendkívüli eredményt egy génterápiával érték el, amelyhez hatástalanított HIV-vírust használtak a kutatók – írja az Origó.
A kutatók arra keresik a megoldásokat, hogy lelassítsák az öregedéssel járó memóriacsökkenést.
A Pluto bolygón túli rejtett gravitációs forrás indította el a kutatást egy lehetséges kilencedik bolygó után.
A japán tudósok egy szuperszámítógép segítségével jöttek rá a kutatás eredményére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán külügyminiszter Szijjártó Péternek válaszolt rendkívül sértő, a diplomáciától távol álló stílusban.
A kerület azóta van mélyrepülésben, hogy baloldali városvezetés irányítja.
Dánia szankciókat fontolgat Izrael ellen.
Miközben Zelenszkij a magyarokat fenyegeti, a főpolgármester ukrán színekbe öltöztette Budapestet.
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.