Szijjártó Péter: Támogatunk mindent, ami végre békét hozhat
Türkmenisztán javaslatot tesz az ENSZ-ben a globális békére irányuló stratégia kidolgozására.
találatok a(z) #Türkmenisztán hashtagre (8)
Türkmenisztán javaslatot tesz az ENSZ-ben a globális békére irányuló stratégia kidolgozására.
Orbán Viktor szerint szükségünk van arra, hogy Közép-Ázsiából energia érkezzen Európába, és ehhez új forrásokra, új útvonalakra, új infrastruktúrára van szükség.
Az Európai Unió és benne Magyarország érdeke is, hogy a világ negyedik legnagyobb földgázkészletével rendelkező Türkmenisztán megjelenjen a kontinens energiapiacán, jelentette ki Szijjártó Péter.
A kormányfő szerint a közép-ázsiai térség szerepe felértékelődött az ukrajnai háború miatt.
Két olyan ország között kerül sor csúcstalálkozóra, amelyek büszkén védik nemzeti szuverenitásukat – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
Szijjártó Péter szerint újabb források bevonására van szükség az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók okozta energiaválság megoldása érdekében Európában.
Közép-Ázsia országai a béke pártján állnak – írja a miniszterelnök.
A miniszterelnököt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mellett Csák János, Lantos Csaba és Nagy Márton kísérik.
Miközben Vig Dávid az Amnesty igazgatójaként a jogállamért aggódott, addig Vig Mór a gyanú szerint adót csalt.
Sajtóinformációk szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat állhat a háttérben, ezt még nem erősítették meg hivatalosan.
Fontos döntést jelentett be a miniszterelnök a Magyar vállalkozók napján a Művészetek Palotájában.
A Momentum ezúttal a bajai polgármesterét vesztette el, aki kritizálni merte Donáth Annát a Gyurcsánnyal szembeni hangneme kapcsán.
A katolikus egyház fejét vasárnap szállították kórházba, súlyos hörgő gyulladása volt.
A középpályás újra az Európa-ligában kapott pihenőt, a LASK elleni sima, 4-0-s diadal során maradt a kispadon.