Misszionáriusok közvetítenek az egyetemi tanár elrablásának ügyében
Pápua Új-Guineába tett kirándulására több diák is elkísérte az oktatót, őket szintén túszul ejtették.
Pápua Új-Guineába tett kirándulására több diák is elkísérte az oktatót, őket szintén túszul ejtették.

Több óra után a rendőrségnek sikerült elfognia az elkövetőt, aki vélhetően egy embert megölt.

Bozótvágó késsel fenyegetőzve, kislányával zárkózott be egy férfi egy családi házba Soroksáron.

Súlyosan megsérült a fegyveres elkövető, aki egy Apple-boltban követelt váltságdíjat egy túszul ejtett férfiért.

Az FBI különleges ügyekkel megbízott munkatársa bejelentette: nemzetközi nyomozás folyik az ügyben.

Az elkövető a terrorszervezet egyik feltételezett tagja, Aafia Siddiqui szabadon bocsátását követelte.

A túszul ejtett üzletvezetővel menekült el a székesfehérvári fegyveres támadó, akit a TEK segítségével fogtak el.
Hat embert túszul ejtett egy férfi egy Le Havre-i bankfiókban, de foglyai közül kettőt már elengedett.

Korábban Zelenszkij teljesítette a túszejtő egyik követelését, ezért a férfi akkor elengedett három túszt.

Véget ért a tíz órán át tartó hétfői túszdráma a Fülöp-szigetek fővárosának egyik bevásárlóközpontjában: a túszejtő elengedte foglyait, ő maga pedig elhagyta az épületet és sajtótájékoztatót tartott, ami szerepelt követelései között.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kereséshez többtucatnyian csatlakoztak, autóval, gyalog indultak a lehetséges helyszínekre.

Kiskunfélegyháza központjában, a Móra téren épülhet fel a város első McDonald’s-étterme.

A Fidesz eredményesebben mozgósított október 23-án – mutatott rá Orbán Balázs.

A Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek Budapesten.

Brüsszel adóemelést, a családi adókedvezmények szűkítését és a rezsicsökkentés megszüntetését követeli Magyarországtól.

„Számunkra Magyarország az első. Nem Ukrajna”.

Putyin kijelentette, hogy a nagycsaládos életformának kellene az orosz társadalom természetes normájává válnia.

The survey conducted by the Nezopont Institute found that 28 percent of Hungarian adults followed the Hungarian Prime Minister’s speech.

Az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalja a legfelsőbb bíróság.

A Liverpool magyar válogatott játékosát egy különleges videóval lepték meg a 25. születésnapján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.