Még egy évig olcsóbban épülhetnek lakások
Az idei az első olyan év, amikor nagyobb az érdeklődés az új házakra, mint az új építésű társasházi lakásokra.
Az idei az első olyan év, amikor nagyobb az érdeklődés az új házakra, mint az új építésű társasházi lakásokra.

Az építési kapacitás bővíthető, így két-három éven belül elérhető, hogy negyvenezer lakás épüljön.

Több mint 28 ezer lakást adtak át tavaly, Debrecen, Győr, Szeged és a XI. kerület mellett sok kisebb település adta a többletet.

Novák Katalin két példáján keresztül mutatjuk meg, mit jelent a kedvezményes lakásáfa és az illetékmentesség a gyakorlatban.

A fejlesztők az elmúlt években jellemzően csökkentették a lakások átlagos alapterületét, és ugyanazokat a funkciókat kisebb alapterületen valósították meg 2019-ben, mint 2016-ban.

Az idei első negyedév az előző negyedévhez mért kiugró, 6,7 százalékos áremelkedése után a második negyedévben nem folytatódott a használt lakások árának emelkedése, 0,1 százalékos csökkenést mért a KSH.
Az áfa 27 százalékról 5 százalékra csökkentése jelentős kínálatbővülést hozott a 2016. január 1-től 2019. december 31-ig terjedő, 4 éves időszakban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék szerint Brüsszel jobban tudja, hogy mi a jó a magyaroknak.

Sokaknak okoz fejtörést a megfelelő fa kiválasztása.

A kormánypártok kommunikációs igazgatójának abszurd párbeszéde a Népszava újságírójával.

A baloldal mindig ugyanazt akarja.

Az elmúlt időszakban Oroszország fokozta a támadásait.

Kremencsuk városában nem sokkal éjfél után robbanásokat jelentettek.

Sylvester Stallone, Gloria Gaynor és a Kiss rockegyüttes is átvehette a Kennedy Center éves kitüntetését Donald Trumptól.

A külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon osztotta meg.

Kós Hubert egyéni csúcsot döntött Milák ikonikus számában, 200 háton pedig magabiztosan nyert.

Ahol a karácsonyi készülődés közösségi élménnyé válik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.