Houstonból jelentkezett a magyar űrhajós + videó
A Város Tibije lett Kapu Tibor.
A Város Tibije lett Kapu Tibor.

Nagy Klaudia Vivien 2011-ben végzett az egyetemen, azóta a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán dolgozik.

Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt hatnapos izolációs tréningje, amelynek célja a jelöltek felkészítése volt az űrutazással járó kihívásokra – közölte a HUNOR magyar űrhajós program.

Cserényi Gyula arról is beszélt, hogyan fogadta a felesége a HUNOR programba való jelentkezését.

A küldetés szuverenitási kérdés is.

Ferencz Orsolya miniszteri biztos az űrhajósjelöltek felkészítéséről.

Lehull a lepel.

Az űripar minden bizonnyal a XXI. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparága lesz. minden előzetes előrejelzés már erről szól.

A királyság a Vision 2030 terv keretében aktívan támogatja a tudományt és a technológiát.

A legtöbb jelentkezés Franciaországból, Németországból, Nagy-Britanniából és Olaszországból érkezett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ne dőljünk be a meséknek – figyelmeztet a miniszterelnök.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

A nukleáris erőműveket elutasítók aránya harmadára csökkent az Európai Unióban.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Lavrov szerint Zelenszkij bejelentése mindent elárul a szándékairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.