Ez lesz a magyar űrhajós legfontosabb feladata + videó
A magyar űrhajósnak fizikailag és szellemileg egyaránt kiemelkedően kell teljesítenie.
A magyar űrhajósnak fizikailag és szellemileg egyaránt kiemelkedően kell teljesítenie.

A hordozórakéta célja a műholdak űrbe juttatása mellett az, hogy versenyképesebbé tegye az európai űrrepülést.

– Egy új évezred születése előtt állunk, készen arra, hogy megfejtsük az űr rejtélyeit – mondta Trump négy éve.

Ha a misszió sikeres lesz, megnyílhat az út a Hold- és a Mars-expedíciók irányába.

Negyven éve indult a világűrbe Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós.

A Covid-19 koronavírus okozta járvány az egész világon, a gazdaság szinte minden szektorában érezteti a hatását, és ez nincs másképpen az űriparral sem.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.