Még mindig öt helyen van Kun Béláról utca elnevezve
Horthy Miklós szülővárosában egymás mellett vezet a Vörös Hadsereg út és a Ságvári Endre út.
Horthy Miklós szülővárosában egymás mellett vezet a Vörös Hadsereg út és a Ságvári Endre út.
Bayer Zsolt, az MWH publicistája legújabb vlogjában a német utcák átnevezéséről beszél.
Hosszú évek óta eltökélt harcot folytat a még mindig létező kommunista utcanevek ellen a Magyar Patrióták Közössége.
A Baleár-szigetek kormánya átnevezi sportlétesítményeit a Franco-űzés jegyében · Önvédelmi harcművészetet kell tanulniuk az amerikai légiutas-kísérőknek · Egy francia polinéziai férfi a helyi nőket ajánlgatta Macronnak · Katalónia tovább bomlasztja a span
Összesen 934 budapesti közterület került fel arra az interaktív térképre, amelyen a trianoni békediktátum által elcsatolt településekre utalnak.
Évek óta eltökélt harcot folytat a még létező kommunista utcanevek megváltoztatásáért a Magyar Patrióták Közössége. Van dolguk szegényeknek.
A Magyar Patrióták Közössége február 25-i akciójának hatására újra közbeszéd tárgyává vált a konzervatív oldalon a kommunista utcanevek kérdése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.