Magyar kémfőnök: a dark weben a kínai vakcina a legdrágább
Bunford Zsolt, az Információs Hivatal főigazgatója szerint a vakcinaigazolvány már önálló üzletággá vált az internetes feketepiacion.
Bunford Zsolt, az Információs Hivatal főigazgatója szerint a vakcinaigazolvány már önálló üzletággá vált az internetes feketepiacion.
Tűzijátékkal lőtték egy francia rendőr házát; Norvégia „kölcsönadja” nem használt vakcináit. Szuperagresszív indiai koronavírus-variánst hordozó diákcsoport fertőzhetett Párizs és Belgium között; alacsony az oltási hajlandóság a stockholmi bevándorlók kör
Mostantól minden érvényes regisztrációval rendelkező tud interneten oltási időpontot foglalni.
Lapunknak a járvány elleni küzdelem frontvonalában harcoló egészségügyi szakemberek nyilatkoztak a szerb siker titkáról.
Az igazságügyi miniszter válaszolt Merkel kritikájára, miszerint a keleti vakcina forgalmazása nem jó képet fest az európai egységről.
Miután pénteken elérheti az átoltottság a három és fél millió főt, ezért már szombaton nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.
A jogállamiság egyik fellegvárában az emberek homályban tartásával biztosítják az oltási program sikerét.
Több százzal kevesebb súlyos állapotú koronavírusos páciens van lélegeztetőgépen, mint az elmúlt hetekben.
2021. január 15.: „A kormány nagyon sokat tett azért, hogy ma Magyarországon három emberből ketten ne akarják magukat beoltatni.” – 2021. április 20.: „Ami a vakcinabeszerzést illeti, szerintem ott sikereket ért el a magyar kormányzat.”
Miklósa Erika operaénekesnő és Kemény Dénes olimpiai bajnok vízilabda edző elmondták, hogy miért érezték fontosnak, hogy részt vegyenek az oltási kampányban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.