Vakcinabotrány Spanyolországban: politikusok oltatták be magukat soron kívül
Eddig 12 városvezetőről, illetve egészségügyi tanácsnokról derült ki, hogy visszaélt pozíciójával.
Eddig 12 városvezetőről, illetve egészségügyi tanácsnokról derült ki, hogy visszaélt pozíciójával.
A kereskedelmi szakszervezeti vezető szerint nem szerencsés, hogy politikai kérdéssé vált itthon a vakcinatéma.
A Richter Gedeon elnöke sajnálatosnak tartja, hogy ennyire átpolitizálódott a vakcina kérdése.
Lassú, bürokratikus, határozatlan – záporoznak a tagállami bírálatok az Európai Bizottságra.
Nacsa Lőrinc kifejtette: az orvostudomány történetében a védőoltások mentették meg a legtöbb életet.
Három lehetséges növekedési pályát is felvázol a Raiffeisen Bank, amely a foglalkoztatásban év végére rekordokat vár.
– Elképzelhetetlen, hogy az oltópontokon kiöntsék a fel nem használt vakcinákat – szögezte le az országos tiszti főorvos.
A Szputnyik V fejlesztői az oltóanyag európai bejegyzését kérték, a Covid-19 elleni első orosz vakcina fokozatos szakvizsgálatának folyamata februárban kezdődhet meg.
Magyarországon a járvány második hullámának lassú mérséklődését mutatják a napi új esetszámok.
A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 233 232 fő, az aktív fertőzöttek száma 109 405 főre csökkent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Müncheni Autószalonon ízelítőt adott a Volkswagen ID.3 ellenfelének szánt, 2026-ban érkező Ioniq 3-ból a koreai gyártó.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Robert J. Palladinót fogadta a Honvédelmi Minisztériumban.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
Romlott az egészségügyi helyzet, berobbant a feketepiac.
Érdekes.
Ez nem semmi.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
Romlott az egészségügyi helyzet, berobbant a feketepiac.
Érdekes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.