Spanyolországban ezen a héten kezdték el beadni a második adag oltóanyagot azoknak, akiket december végén oltottak be. A dél-európai országot is érinti a Pfizer bejelentése, miszerint annak érdekében, hogy növelni tudják a termelést, csökkentik a leszállított vakcinák mennyiségét. Múlt héten a Moderna, hétfőn pedig a Pfizer szállított le újabb adag szérumokat az országba. Utóbbitól azonban már 44 százalékkal kevesebb oltóanyag érkezett az eredetileg tervezetthez képest. Ez azt jelenti, hogy a spanyol kormánynak át kell strukturálnia a vakcinák elosztását, ugyanis az autonóm közösségek egymástól eltérő ütemben haladtak az oltások beadásával. Néhány közösségben már semmi sem maradt az első szállítmányból, máshol azonban még a vakcinák felét sem használták fel. Utóbbiak közé tartozik Madrid is, ahol a Filomena nevű hóvihar január 6. és 11. között lassította a procedúrát. A kormány azt tervezi, hogy azok a régiók, ahol többet oltottak az elmúlt hetekben, több adagot fognak kapni a hétfőn érkezett, már csökkentett szállítmányból. Így azoknak, akik az elsőt megkapták, garantálni tudják a második adag oltóanyagot. Az egészségügyi miniszter, Salvador Illa a Pfizer lassítása ellenére azt mondta: tartják magukat az eredeti tervekhez, miszerint nyárra Spanyolország lakosságának a hetven százalékát immunizálják.
Vakcinabotrány Spanyolországban: politikusok oltatták be magukat soron kívül
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetKormánypárti és ellenzéki politikusok oltatták be magukat soron kívül Spanyolországban. Szerda estig összesen 12 városvezetőről, illetve egészségügyi tanácsnokról derült ki, hogy visszaélt pozíciójával, közülük azonban egyelőre csak egy jelentette b ae lemondását. A spanyol oltópontokon december végén kezdték el a koronavírus elleni Pfizer-vakcinák beadását a rizikócsoportba tartozóknak. Ők ezen a héten kapják meg a második dózist.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!