Húsvéti meglepetés hatástalanította a baloldal aljasságát
Ezúttal nagyon messzire mentek.
Ezúttal nagyon messzire mentek.
Az RTL megbízásából készült adatokból kiderül: a végleges részvétel magas lehet.
A Nemzeti Választási Iroda információi szerint több, mint ötmillióan voksoltak.
Ennyit a híres baloldali toleranciáról.
Az interakciószámok alapján a magyar facebookozók egyértelműen Orbán Viktor és a magyar kormány álláspontját, magatartását tartják helyesnek.
A döntő többség nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unió beleszóljon a politikai reklámok szabályozásába.
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke szerint a magyar demokráciában példátlan eset történt.
Az LMP alapítója szerint „tőrőlmetszett bolsevik logika” az, amikor az ellenzék azzal vádolja, hogy a Fidesz szekerét tolná.
Szavazásra szólította fel az erdélyi magyarokat Csűry István királyhágómelléki püspök.
Talán azért, mert megint érzik, hogy el fogják veszíteni a választásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olasz belügyminiszter a magdeburgi merénylet utánzásától tart.
Asma Elghaoui még korábban azt mondta, Magyarországon nem kapta meg az őt szerinte megillető tiszteletet.
Zelenszkij nem volt hajlandó elfogadni a karácsonyi tűzszünetet.
Változatlanul az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom vezeti a pártok népszerűségi listáját Csehországban.
The world's power structure is going through a dramatic transformation.
Akkora a baj, hogy magával ránthatja Európát.
A fiú elárulta a barátainak a kapcsolatot, akik értesítették a hatóságokat.
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.