„Egy nagy családként éltük meg”
Nyári népművészeti táborokat rendeztek kárpátaljai fiataloknak.
Nyári népművészeti táborokat rendeztek kárpátaljai fiataloknak.

A számottevő magyar közösséggel rendelkező Visknek nem kell a járásközpont Huszthoz csatlakoznia.
Folytatódnak azok a negatív tendenciák, amik az elmúlt éveket jellemezték Kárpátalján.

A határon túli magyar vonatkozású műemlékek programjának lebonyolítójaként ugyanazon a terepen mozog, mint korábban néptáncgyűjtőként.

A szülőházában kialakított emlékszobák segítenek megőrizni Fodó Sándornak, a kárpátaljai magyarság meghatározó személyiségének az emlékét.
Művészettörténeti szenzációként emlegetik a viski református templomban feltárt középkori falfestményeket, amelyek — kiállva az idő próbáját — a hatalmas kőtemplom mintegy kétharmadában fennmaradtak.

A 15. század elején készült, Krisztus életének fontos jeleneteit ábrázoló falfestményeket tártak fel magyar restaurátorok a közelmúltban a kárpátaljai Visk református templomában. A feltárás eredményeit szerdán ismertették a Teleki László Alapítvány budap
A hit mellett nagyon fontos, hogy a magyarság minden körülmények között építkezzen: építsen templomot, orgonát, parókiát, iskolát, óvodát, falut, várost, országot, hazát és nemzetet – hangsúlyozta.

Több mint 10 millió forint értékben adományozott EKG-készülékeket, vérnyomás- és vércukormérőket, gyógyszereket, kerekesszékeket, rollátorokat és más eszközöket a Katolikus Karitász kedden Kárpátalján, a Huszthoz közeli Visken a helyi körzeti kórháznak.
A nyelvtörvény elfogadása után a magyar szervezetek tiltakoznak, az újonnan megválasztott elnök a törvény felülvizsgálását ígéri, az ukrán külügyminiszter Magyarországot sértegeti, Brüsszel hallgat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.

Tizenegyesek döntöttek az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.