A főváros nem foglalkozik Wass Albert elismerésével
Válaszra sem méltatta Karácsony Gergely Fülöp Eriket, aki november elején levélben fordult a főpolgármesterhez, hogy Wass Albert posztumusz díszpolgári címet kapjon a fővárostól.
Válaszra sem méltatta Karácsony Gergely Fülöp Eriket, aki november elején levélben fordult a főpolgármesterhez, hogy Wass Albert posztumusz díszpolgári címet kapjon a fővárostól.

Benyújtja az Országgyűlésnek a Mi Hazánk Mozgalom azt a határozati javaslatot, ami a románok által üldözött székelyek emléknapjává nyilvánítaná január 8-át, Wass Albert erdélyi író születésének évfordulóját.
A kommunista tanok magyarországi terjesztésében kulcsszerepet játszó Szabó Ervin a Kun Béla fémjelezte proletárdiktatúra szellemi megalapozásával írta be nevét a magyar kultúrtörténetbe.

Az új, balliberális főpolgármester szerda este az ATV műsorában visszakozva azt mondta: tudja, hogy az író nagyon sokak számára egészen mást jelent.

Vizsgálatot indított a román rendőrség egy Székelyudvarhelyen tavaly októberben tartott Wass Albert irodalmi műsor miatt – közölte Sorbán Attila Örs, a Wass Albert-estek rendezvénysorozatot szervező Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke kedden egy C
Az első premier, a Rocco és fivérei próbái már elkezdődtek, és többek között Euripidész, Gabriel García Márquez, Örkény István és Wass Albert munkáit is láthatjuk majd a színpadon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.