Wass Albert Tizenhárom almafájának új ősbemutatója
Békéscsabán ősbemutatónak tekintik a premiert, ugyanis az ő adaptációjuk eltér a Nemzeti Színházétól.
Békéscsabán ősbemutatónak tekintik a premiert, ugyanis az ő adaptációjuk eltér a Nemzeti Színházétól.

A trianoni tárgyaló delegációt vezető Apponyi Albert gróf mellszobrának felállítására készülnek Pécelen.

A liberálisok mai legitimitásának minden eleme bűnben fogant és vállalhatatlan.

Debrecen kulturális újranyitása a nyári rendezvényekben teljesedik ki, amelyeket a szokásoshoz hasonlóan rendeznek meg.
Kovács Attila Zoltán: Korabeli alkotók művei nélkül nem érzékelhető egy kor pontos látlelete.

Wass Albert családi regényfolyamának a tájain bolyongva a történelem útvesztőjében találjuk magunkat.

„Ha mi magyarok egyszer összefogunk, nincsen a pokolnak az a hatalma, amelyik megbirkózhatik velünk.”

Furcsa szerzet az ember. Ha béke van, izgalomra vágyik, ha meg beüt a baj, nyugalomért eseng.

Hogy mit tettek a Wassok a forradalom évében? Nem tétlenkedtek. Nem kellett a szomszédba futniuk segítségért, ha valakit ki kellett hajítani vagy le kellett kaszabolni.

A Vidnyánszky Attila rendezte előadás kegyetlenül igénybe veszi a testünket és a lelkünket is. Pont olyan kíméletlenül, mint az elmúlt száz év történelme.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.